COPD - Folyamatosan növekvő haláloki tényező

Magyar Hypertonia Társaság; Magyar Tüdőgyógyász Társaság
megjelent:

Nap mint nap emberek millió szenvednek valamilyen tüdőbetegség következtében, ráadásul a halálokok között is vezető szerepet betöltő COPD előfordulása egyre gyakoribb. Emiatt az Európai Légzőszervi Társaság (European Respiratory Society - ERS) 2010-et a Tüdő Évének nyilvánította, hogy felhívják a figyelmet a tüdőbetegségekre, és arra, hogy a legtöbb kór megelőzhető, illetve hatékonyan kezelhető.

2010 – A Tüdő Éve

Az egyre több ember halálát okozó tüdőbetegségek komoly problémát jelentenek Európában, hiszen a beteg emberek kezelése, és az emiatt elvesztegetett munkanapok évente 102 milliárd Eurót emésztenek fel az öreg kontinensen. Az ERS célja, hogy 2010-ben minél több társszervezetet és minél több országot vonjanak be a tüdőbetegségekkel kapcsolatos munkába, hogy sikerüljön felvenni a harcot az „Öt Óriás Tüdőbetegség”, a COPD, a tüdőrák, a tüdőgyulladás, a tuberkulózis és az asztma ellen.

A tüdőgyulladás rizikófaktorai
A tüdőgyulladást nem mindig könnyű idejében felismerni. Gyakran megfázásra vagy influenzára hasonlít, ami szintén levertséggel, köhögéssel és lázzal indul, ezért nem biztos, hogy felmerül Önben, hogy ezeknél súlyosabb betegsége van.
A betegség rizikófaktorai

Mindezek közül a COPD, azaz a krónikus obstruktív tüdőbetegség kiemelt figyelmet érdemel, amely az egyetlen folyamatosan növekvő haláloki tényező a világon!

Az ERS 300 különböző kampányról tud, amit 400 különféle szervezet folytat világszerte a Tüdő Éve alkalmából. A rendezvénysorozat 2010. január végén indult Marseille-ben, egy nemzetközi tüdőgyógyászati konferenciával. Ennek kapcsán Nikos Siafakas professzor, az ERS vezetője elmondta: „Nagyon fontos, hogy az Európai Unió és az egyes európai országok, több forrást és több figyelmet szenteljenek a tüdő betegségeinek. Ez különösen annak fényében fontos, hogy a tüdőbajok többsége megelőzhető, illetve hatékonyan kezelhető, ennek ellenére még mindig milliók szenvednek és halnak meg bennük!”

COPD – az egyetlen növekvő haláloki tényező

A COPD tünetei
A betegség által okozott korai panaszok a köhögés, köpetürítés (krónikus obstruktív bronchitiszes kezdet) illetve a bizonyos ingerekre (por, virágpor, hideg levegő, pszichés stressz, fizikai munka) hirtelen kialakuló és lassan oldódó nehézlégzés, a befulladás (asztmás kezdet), amelyek hullámzó intenzitásúak, de teljesen általában ritkán szűnnek meg. A COPD tünetei

A Tüdő éve esztendejének egyik legfontosabb célja, hogy megismertesse a COPD betegséget a nagyközönséggel, és felhívja az emberek figyelmét arra, hogy ez a kór is kezelhető és megelőzhető. Nemzetközi szinten, az amerikai COPD Alapítvány koordinálja a Tüdő Éve COPD-vel kapcsolatos történéseit. Működésükre óriási szükség van, hiszen a COPD az egyetlen olyan betegség, ami folyamatosan növekvő haláloki tényezőnek számít világszerte, és a negyedik vezető halálok a bolygón.

Évente körülbelül 3 millióan halnak meg COPD következtében, és ez a szám folyamatosan növekszik.

Minden esztendőben 12 millió betegről derül ki, hogy ebben a betegségben szenved, és a becslések szerint további 12 millió érintett betegsége marad diagnosztizálatlanul.

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai szerint a halálozások száma rendkívül gyorsan, évente 30 százalékkal emelkedik. Bár a COPD betegségben szenvedők 90 százaléka a fejlődő országokból kerül ki, az USA és az Európai Unió országaiban is folyamatosan növekedik a COPD következtében megbetegedettek, illetve elhunytak száma. Az Amerikai Egyesült Államokban évente, körülbelül 63 ezer nő és 59 ezer férfi veszti életét a COPD miatt.

A COPD kapcsán, évente Európában 4,7 milliárd Eurot költenek járóbeteg ellátásra, 2,9 milliárd Eurot fekvőbeteg ellátásra, és 2,7 milliárd Eurót gyógyszerekre. Magyarországon pontos epidemiológiai adatok nincsenek, de a becsült betegszám 500 ezer főre tehető. A Központi Statisztikai Hivatal halálozási adatait tekintve kitűnik, hogy Európában a lakosság számához viszonyítva, nálunk halnak meg a legtöbben COPD következtében. A betegek többsége nem tud betegségéről, a becslések szerint a magyar COPD-sek 20 százalékát diagnosztizálják.

Mit kell tudni a COPD-ről?

A COPD teszt
Gyorstesztünk segíthet, hogy megállapítsa, Ön mennyire veszélyeztetett COPD betegségben.

Légszomj, fáradékonyság, nehezített mozgás, keringési rendszer betegségei, munkaképtelenség – ezek azok a tényezők, amelyek egy COPD-s beteg mindennapjait meghatározzák. Pedig a krónikus obstruktív tüdőbetegség, azaz a COPD egy olyan progresszív, krónikus kór, amely ma már megelőzhető és kezelhető. A betegség kialakulásához a dohányzás és a passzív dohányzás vezethet, amit a fokozott légszennyezettség ronthat.

A COPD hosszú ideig alattomosan pusztítja a tüdőt, de panaszt többnyire csak akkor okoz, ha a légzési teljesítmény közel fele már elveszett! A beteg leggyakrabban a tartós köhögés, köpetürítés és fulladás miatt keresi fel orvosát. További tünetek még a nehézlégzés, a kilégzéskor időnként sípoló hang, a fáradékonyság és a terhelhetőség csökkenése. Súlyos esetben a fulladás oly mértékű, hogy a beteg munkaképtelenné válik, nehezére esik a mozgás és a hétköznapi teendőit sem tudja elvégezni.

Mindezek a tünetek a betegeket depresszióssá és enerválttá tehetik, ebben az állapotban pedig a legtöbb COPD-s gyakorlatilag képtelen bármilyen életmódbeli változást véghezvinni saját érdekében.

A tüdőbetegségek rehabilitációja
A tüdőgyógyászatban a rehabilitáció főleg az elveszett funkciók visszaállítására történő próbálkozásokból áll.
A tüdőbetegségek rehabilitációja

Hazánkban jelenleg a COPD-ben szenvedőknek kevesebb, mint egyötöde tud saját betegségéről, mert a betegek nem ismerik a panaszaik pontos hátterét és annak jövőbeli veszélyeit, ráadásul az állapotuk javításának gyógyszeres megoldásával sincsenek tisztában. A jellegzetes tüneteket a dohányzás szükségszerű velejárójaként élik meg, és éppen ezért nem fordulnak orvoshoz.

A COPD-sek általában akkor kerülnek szakemberhez, amikor a betegség már előrehaladott állapotban van, gyakran a légzőképesség fele, vagy nagyobb része már elveszett.

A hipertónia centrumokban elérhetővé válik a COPD-kezelés

A tüdőrák tünetei

A tüdőrák korai stádiumában a tünetek szegényesek, nem specifikusak. Lehet esetleg enyhe köhögés, amelynek a beteg sokszor nem is tulajdonít jelentőséget, továbbá felléphet enyhe hőemelkedés, izzadékonyság.
Mikor gyanakodhatunk tüdőrákra?

A COPD-sek helyzetét javítandó a Magyar Tüdőgyógyász Társaság és a Magyar Hypertonia Társaság együttműködést kezdeményezett, amelynek értelmében az idei év végétől az országos hipertónia központokban és az ezekhez kapcsolódó tüdőgyógyászati centrumokban a COPD-s betegek kezelésében a szakorvosok is együttműködnek majd.

Ez a megállapodás a COPD és a keringési betegségek kezelésének legújabb ismereteivel áll párhuzamban, ami ezt a krónikus tüdőbetegséget egyfajta általános krónikus gyulladásos betegségként kezeli.

A szakorvosok szerint, ugyanis egy COPD-s beteget többféle szempont figyelembe vételével, társult betegségeinek és tüneteinek együttes gyógyításával lehet sikeresen kezelni. Ezzel kapcsolatban Dr. Kiss István, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke elmondta: „Óriási előrelépés a COPD-s és a keringési betegségek kezelésében az, hogy a hipertónia központokban is lehetőség nyílik, szív- és érrendszeri betegségek által veszélyeztetettek tüdőgyógyászati és COPD kezelésére is. Ezek a betegségek ugyanis gyakran kéz a kézben járnak, csak együttes figyelembevételükkel lehet hatékonyt kezelést és hosszú távú védelmet megvalósítani.

A hipertónia centrumok az együttműködő tüdőgyógyászati centrumokkal, erre biztosítják a megfelelő orvosi kereteket és hátteret. A szándéknyilatkozat aláírásán vagyunk túl, majd az együttműködő centrumokban meg kell teremteni a mindennapi, összehangolt szív- és érrendszeri és COPD-kezeléshez szükséges feltételeket. A két társaság mindent elkövet azért, hogy ez minél hamarabb megtörténjen.” A Magyar Tüdőgyógyász Társaság vezetője, Prof. Dr. Somfay Attila hozzátette: „Az együttműködési szándéknyilatkozatot a két társaság aláírta, ezzel megnyílt a lehetősége az együttműködésnek.

Bízunk benne, hogy az idei év második felére, sikerül megteremteni a hipertónia centrumokhoz kapcsolódó COPD kezelés szervezeti és szakmai feltételeit. Tavaly Magyarországon tizenháromezer COPD-s beteg volt nyilvántartva, valóban sok embert érint ez a betegség. Az együttműködés révén a betegek jóval könnyebben és szervezettebb módon juthatnak hozzá teljes körű kezelésükhöz, és jelentősen javulhat az életminőségük.

2010 a Tüdő éve, és azt gondolom, hogy ezzel a kezdeményezéssel Magyarország is aktív módon bekapcsolódhat a tüdőbetegségek elleni harcba.”

(Magyar Hypertonia Társaság, Magyar Tüdőgyógyász Társaság)

Cikkajánló

A COPD és tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus
COPD
A COPD a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével (légúti szűkület) járó betegség, amely az egyik fő halálozási tényező világszerte. A betegség visszafordíthatatlan károsodásokat okoz, a tüdő szerkezetének helyreállítására nincs lehetőség.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Hangonyi Csilla, tüdőgyógyász, allergológus
WEBBeteg - Dr. Hangonyi Csilla, tüdőgyógyász, allergológus
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, Dr. Brugós László
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.