Világszínvonalú PET-centrum épül a Kaposvári Egyetemen

Szerző: MTI

Egy világszínvonalú PET-centrum létesítésével újabb mérföldkőhöz érkezett a Kaposvári Egyetem - mondta Szávai Ferenc, az intézmény rektora a hárommilliárd forintos beruházás szerdai bokrétaünnepségén.

MRIA PET (pozitronemissziós tomográfia) képalkotó diagnosztikai eljárás, amelynek segítségével képesek a szervezet biokémiai folyamatait ábrázolni. A központ a komputertomográfia (CT) és a mágneses rezonancia (MR) technológiájára épül, a beruházás a jövő év első negyedévében fejeződik be.

Szávai Ferenc kiemelte: ez a beruházás megkoronázza a Kaposvári Egyetem 23 éve működő Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének eddigi tevékenységét, és hosszú távon meghatározza az egyetem jövőjét.

Az új egészségügyi központban olyan genetikai, molekuláris biológiai, szerves kémiai, neurológiai és sugárbiológiai, kardiovaszkuláris kutatásokra lesz lehetőség, amelyeket eddig csak a fejlett, tehetős országokban alkalmaztak - hangsúlyozta a rektor.

A PET-centrum az egész országot szolgálni fogja

Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszöntőjében emlékeztetett arra, miként bővült, fejlődött a Kaposvári Egyetem, s annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a PET-centrum "nemcsak a kaposváriakat, hanem az egész országot szolgálni fogja".

Közép-Magyarországi rák-centrum

Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) betegforgalma az elmúlt 15 évben a háromszorosára nőtt, ám mostanáig nem kerülhetett sor a bővítésre, mondta dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos, az Európai Unió támogatásával zajló - közel 6 milliárd forint értékű - fejlesztés részleteit ismertető rendezvényen.
Épül a Közép-Magyarországi rák-centrum

Gelencsér Attila, a megyei közgyűlési elnöke, Kaposvár országgyűlési képviselője beszédében az egészség, illetve a gyógyítás feltételei, körülményei javításának fontosságát hangsúlyozta, s úgy fogalmazott: "az ország legjobb vagy egyik legjobb kórháza készülődik Somogyországban". Közlése szerint az egyetem fejlesztései jól illeszkednek a megye 2014 és 2020 közötti időszakra szóló területfejlesztési koncepciójához, amely Somogy adottságaira épül.

A Kaposvári Egyetem - többségi tulajdonosként - 2011-ben hozta létre Medicopus Kft.-t, közösen a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB). Utóbbinak 44,6 százalékos részesedése van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának tulajdonosi hozzájárulásával épülő PET-centrumot működtető társaságban.

Az ünnepséget követő sajtótájékoztatón Repa Imre, az egyetem általános és tudományos rektorhelyettese elmondta: a hárommilliárd forintos beruházáshoz 2,2 milliárd forint hitelt az MFB biztosított, gép- és műszerbeszerzésre 800 millió forintot költenek.

A centrum évi kétezer vizsgálatra kér lehetőséget az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, és mintegy ötven embernek ad munkát.

Borbély Katalin onkológus, az MTA doktora a beruházás jelentőségéről szólva azt hangsúlyozta, hogy ez nemcsak a Kaposvári Egyetem, hanem egész Magyarország számára rendkívül fontos. A centrumban különböző genetikai, sugárbiológiai és molekuláris biológiai kutatásokat végeznek majd.

Az Országos Onkológiai Intézet munkatársa közölte, a CT és az MR adatainak együttes értékelése olyan pluszinformációkat ad, amelyek nagy előnyt jelentenek minden más technikával szemben, az itt végzett vizsgálatokkal jóval eredményesebben gyógyíthatják a rákos betegeket.

A szakember tájékoztatása szerint Amerikában 14, Ázsiában 11 PET/MR-centrum működik, Európában pedig a kaposvári lesz a 19.

(MTI)

Hozzászólások (1)

Cikkajánló

Mellkas-CT-vizsgálat

Milyen betegségek kimutatására alkalmas a mellkas CT-vizsgálata? Mennyire megbízható módszer ezen betegségek kimutatására? Igényel-e...

A hasi fájdalom sok betegség tünete...

A hasi fájdalom okát sok esetben nehéz megállapítani, mivel több kiváltó ok is állhat a hátterében. A legtöbb hasi fájdalom nem súlyos, de vannak...

Diagnosztikai módszerek: PET

A PET a pozitronemissziós tomográfia rövidítése, ez az egyik legmodernebb vizsgálóeljárás. Lényege, hogy bizonyos anyagokat radioaktív izotóppal...

Sugárkezelés, kemoterápia, PET-CT:...

Egy családtagom rendszeresen jár vizsgálatokra, a közeljövőben sugárkezelést és kemoterápiát is kapni fog. A kérdésem: PET-CT után mennyi ideig...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.