Növényvédő szerek: szigorodó szabályozás

Szerző: MTI

Az Európai Unió irányelvei szerint, de nemzeti szabályozás alapján döntenek a nem kívánatos hatóanyagok kivonásáról. Januárban fogadták el az új jogszabályokat.

A gazdák már tudják, amire a fogyasztók régóta várnak - nevezetesen, hogy nem kell rettegni a növényvédő szerek hatóanyagául szolgáló különféle mérgektől, amelyek az emberi szervezetre, az egészségre rövid vagy hosszú távon éppúgy károsak, mint a minket körülvevő élővilágra és környezetre.

Tőkés Gábor, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal engedélyezési szakértője az MTI-Press kérdésére elmondta, hogy jelenleg az Európai Unió irányelvei szerint, de nemzeti szabályozás alapján döntenek a nem kívánatos hatóanyagok kivonásáról.

Elsősegély és megelőzés

Az alapvető elsősegély-utasítások legtöbbször rajta vannak a flakon címkéjén. Nagyon fontos, hogy az a családtag, ismerős, aki a sérülten segít, önmagát feltétlenül védje a mérgezéstől (viseljen maszkot, kesztyűt, zárt ruhát)! >>A kerti permetezés veszélyeiről részletesen

Ez a kivonás szigorúan meghatározott rendszerben, évről évre nagyobb mennyiségben történik, és csakis az marad meg az engedélyezettek körében, amelyet az EU is felvett pozitív listájára, tehát biztonságosan felhasználható. A mennyiség érzékeltetésére Tőkés Gábor megjegyezte, hogy az unió eddig már 600 hatóanyagot vont ki, 300 félét viszont engedélyezett.

- A termelők félelme nagyrészt alaptalannak bizonyult abban a tekintetben, hogy nem pótolhatatlan anyagokról van szó, mert mind helyettesíthetők olyanokkal, amelyek nem veszélyeztetik az egészséget és a környezetet. A jelenlegi rendszert alapvetően két jogszabály változtatja meg, ezeket háromévi vita után, idén januárjában fogadták el. A jövőben új növényvédőszer-rendeletről beszélünk, és nem irányelvről, ami nyilvánvalóan szigorítást jelent, csökkenti a tagállamok engedélyezési jogkörét, és kizáró kritériumokat tartalmaz a korábbi kockázati alapon történő engedélyezési eljárással szemben - hangsúlyozta.

Várjuk ki a végét!

A legtöbb rovarirtó szer használati utasításán fel van tüntetve az úgynevezett munkaegészségügyi várakozási idő, mely azt jelenti, hogy a szer használatát követően bizonyos ideig egészségügyi okokból nem lehet a kertben munkát végezni. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni az egészségkárosodás megelőzése érdekében! Az élelmezés-egészségügyi várakozási idő annyit jelent, hogy az adott vegyszerrel kezelt gyümölcsöt, zöldséget a megadott perióduson belül nem szabad elfogyasztani, még alapos mosást követően sem! Ki kell várni, be kell tartani ezeket az időintervallumokat!
Tájékoztatója szerint a gazdáknak jogos félelme talán csak azokkal a gombaölő szerekkel kapcsolatban lehet, amelyeket 2011 és 2020 között fokozatosan vonnak ki a forgalomból, illetve használatból. Ez a hatékony gombaölő szereknek akár 40 százalékát is érintheti. Elképzelhető, hogy a választékcsökkenés miatt a kártevők rezisztensek, ellenállók lesznek az engedélyezett hatóanyagokkal szemben.

Ezen kívül a költségnövekedés miatt, a megfelelő védekezés hiányában megnőhet a gabona toxinszennyezettsége, ami a fogyasztókra nézve reális egészségügyi kockázatot jelent, sokkal nagyobbat, mint maguk a kivonandó hatóanyagok. A rovarölő és gyomirtó készítményeknél a kivonás kisebb arányú, legföljebb 12-14 százalékos lehet.

Szigorodó joganyag és gyakorlat

- Ugyancsak allergikus pontnak számít a növényvédő szerek légi permetezésének ügye, amelyről korábban úgy hírlett, hogy az EU teljesen betiltja. Nem kis mértékben a magyar szakemberek határozott fellépésének köszönhetően ez nem következett be, a tagállamok saját maguk dönthetnek alkalmazásáról. Tehát erről magyar jogszabályokat kell létrehozni. Az már más kérdés, hogy az e célra használt régi, főleg szovjet gyártmányú repülőgépek és helikopterek további hosszú távú működtetése bizonytalan, lecserélésük viszont támogatás nélkül nem képzelhető el - mondta a szakember.

Korábban gyakran elhangzott a termelők részéről, hogy amennyiben megtiltják az erős, jó hatóanyagok használatát, tartani lehet attól, hogy elszaporodnak a kártevők a termékekben, és azok eladhatatlanok lesznek - vagyis mind mennyiségben, mind pedig minőségben a termés látja kárát a szigorú intézkedéssorozatnak. Persze egyszersmind a gazdák és a vásárlók is, mert egyrészt kevesebb eladható termék lesz, másrészt növekszik az eladási ár. Azzal kapcsolatosan is elhangzott aggodalom, hogy emiatt növekszik a génkezelt növények engedélyezése iránti nyomás, illetve felértékelődik a biotermék - az utóbbi igaz lehet, de mennyiségben semmiképpen nem versenytárs a "normális" termékek számára.

Tőkés Gábor szerint összegezve elmondható, hogy a növényvédelem jövőbeni helyzete kedvezően alakul, a környezetvédők sokszor túlzott és indokolatlanul radikális fellépése sem kérdőjelezheti meg a vegyszeres védekezés szükségességét.

Az uniós gyakorlat és a nemzeti joganyag azonban szigorodik, az emberi szervezetre bármilyen toxikus hatást gyakoroló, a környezetet károsító hatóanyagok mindenképpen kiiktatásra kerülnek. - Ettől az állásponttól nem térhet el a termelői érdek sem, mivel ők is fogyasztók, tehát saját védelmük is megköveteli a szabályok szigorú betartását - húzta alá.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Bőrproblémája van? Bőrproblémája van?

Online mobilapplikációs szolgáltatás. Hogy működik a teledermatológia? (x)

A piros bogyós növények - Mire...

Számos olyan növényt ismerünk, melyről köztudott, hogy mérgező hatású. Gyakran fordulnak elő játszótereken, parkokban, kirándulás során, de...

Bűncselekmény-e a hálapénz...

Mennyire ismeri a magyar lakosság a büntetőjogot? Jobban ismeri-e annak évtizedek óta változatlan normáit, mint a szabályozási újdonságokat? Hogyan...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.