Három gyermeket klónozott a nőgyógyász

Szerző: Független Hírügynökség

Állítása szerint három gyermeket klónozott az az olasz orvos, aki évekkel ezelőtt klimaxon túli nőket segített hozzá gyermekszüléshez. Severino Antinori egy szerdán megjelenő interjúban közölte, hogy a három gyerek Kelet-Európában él.

"Három gyermek megszületését segítettem elő humán klónozás technikával" - állítja a nőgyógyász az Oggi című olasz hetilapnak adott interjújában.

Az orvos szerint két fiú és egy lány jött így világra 9 évvel ezelőtt. A gyerekek egészségesen születtek, és ma is kiváló egészségnek örvendenek, mondta Antionori.

Az orvos az interjúban azt állítja, hogy a három magtalan apa sejtjeivel hajtotta végre a klónozást, de nem adott bizonyítékot állítására, a családok személyiségi jogaira hivatkozva.

Antinori hozzátette, hogy ő már egy jobb klónozási technikát alkalmazott, mint amellyel a Dolly bárányt hozták létre 1996-ban.

Az újságírónak arra a közbevetésére, hogy Olaszországban a klónozás tilos, az orvos azt válaszolta, hogy ő a klónozás szó helyett jobban szereti az "újító terápiák" vagy a "genetikai átkódolás" kifejezéseket.

Antinori azzal vált híressé, hogy 1994-ben lehetővé tette a gyermekszülést egy 63 éves asszony számára.

Két héttel ezelőtt pedig bejelentette, hogy egy asszonynak a kómás férje spermájával fog méhen kívüli megtermékenyítést alkalmazni.

(Független Hírügynökség)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Jogszerű felmondási ok a...

Mit lehet tenni, ha egy munkavállaló nyíltan osztja meg nézeteit, miszerint a SARS-CoV-2 vírus nem létezik vagy annak súlyát kérdőjelezi meg, adott...

Egyből kettőt vagy többet - a...

A klónozás a génterápiával rokon fogalom, mely szakmai és vallási berkekben is heves etikai vitákat kavar mind a mai napig. Bár klónok természetes...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.