Szürke és egyéb árnyalatok

Az megvan, hogy megszólal az ébresztő, és rögtön tudjuk, hogy valami nincs rendben? Nagyon nincs. Persze, már az sincs, hogy valami puha és meleg álom-mélységből kellene visszajönni egy idegesítő géphangra, de nem csak ez a baj. Sötét van. Annyira sötét, hogy a lámpa fénye sem tudja elűzni. És valami kopog az ablakpárkányon.

Az ősi ösztön ellenére nem a kávéfőzőhöz megyek, hanem az ablakhoz. Szakad az eső! Millió szikrázás az utcai lámpák fényében, gyűrűk a tócsákban, a buszmegállóban esernyők alá bújt, hajnali emberek.

Ilyenkor az agyam robotpilótára vált. Nincs idő tétlenkedni, bekapcsol az „Esik az eső, de én azért sem leszek rosszkedvű!” program, amit hosszú évek alatt, sok-sok keserves tapasztalat árán dolgoztam ki. Megyek az egyetlen cipőmért, ami még soha sem ázott be, és a farmernadrágomért, ami jól illik a cipőhöz és a fenekemhez. Biztos kézzel nyúlok a piros pulcsim után, imádom a színét, és a szemem alatti sötét karikákról is eltereli a figyelmet. Mindenre szükségem van, amit szeretek, ezért a fülembe a szarvasos, ezüst fülbevalómat teszem. Már érzem is a forró nyári napot, amikor megláttam a vásárban, és többé nem tudtam levenni róla a szemem. És a következő dolog csak erős idegzetűeknek: előveszem a súlyzóimat, és csinálok néhány kargyakorlatot.

Csak a vicc kedvéért.

Indulok. A házunk előtt végtelen víztenger. Eszembe jut a barátnőm, aki szerint, ha elég gyorsan futok át a patakon, nem leszek vizes. Hát csapassuk! Enyém a világ!

(Moody)