Betegség, szenvedés, ami kívülről nem látszik
Betegség? Érzelmi állapot? Túlérzékenység? Gyengeség? Túlzott reakciók? Szimpla apátia? – azt hiszem, a depresszió kicsit mindegyik, maximum nem azonos arányban.
Betegség, hiszen konkrét tünetei vannak, amik egy kívülálló számára azonban sokszor láthatatlanok maradnak. (Én pl. tudatosan törekszem is arra, hogy ne lássák, hiszen nem akarok gyengének, labilisnek, vagy az abszolút laikusok számára „drámakirálynőnek” tűnni).
Az a baj a láthatatlansággal, hogy a legtöbben pont emiatt nem tudnak mit kezdeni vele
Azt hiszem, a köztudatban még mindig az él, hogy egy depressziós egész nap pizsamában fekszik otthon és mindig sír. Hát nem! Én pl. farmerben és ingben ülök a munkahelyemen az irodában, ahol kellemes, lassú halk háttérzene szól, és eszem ágában sincs sírni. Csak az a nyomasztó szar érzés van velem itt is, ami otthon is velem van, a metrón is és a családi vacsorán is.
Nem látszik, pedig ott van. (Igaz, szerencsére egyre kevesebbszer…)
Ha pöttyök lennének rajtam, könnyebben elfogadnák, hogy beteg vagyok?
(Moody)
