Ősz van és ilyenkor mindenki depressziós. Lehet, hogy én is az vagyok?
Volt egy csoporttársam az egyetemen, aki figyelemfelkeltés gyanánt kitalálta, hogy idegösszeroppanása van. Tünetei ugyan nem voltak, de naponta többször is beszélt az „idegösszeropiról” (amit, ha végképp a középpontba akart kerülni, „idegösszeropimopinak” hívott, jófejségből (ha valahol, hát itt igazán indokolt lenne az idézőjel használata…). Csodák csodájára, sikerült kikecmeregnie belőle (…), viszont azóta is előszeretettel dobálózik olyan mondatokkal, hogy „már megint depressziós vagyok!”
Az emberi lét teljesen természetes velejárója, hogy nem mindig vagyunk a topon
Rossz időben, egy rossz nap után, ha valamilyen tragédia ér minket, vagy szimplán csak nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnénk, teljesen normális azt érezni, hogy legszívesebben elásnánk magunkat a föld alá, vagy keresnénk egy barlangot a világ végén, ahol senki sem talál ránk, normális ellógni munkából, lemondani találkozókat, és inkább otthon fetrengeni az ágyban, és betegre zabálni magunkat mindenféle szeméttel (vagy éppen 2 napig nem enni semmit, csak elmajszolni egy kekszet, amikor már az ájulás kerülget).
Ahogy sok más esetben is, a probléma itt is az egyensúly felborulásával kezdődik
Ha többször érezzük rosszul, mint jól magunkat, ha minden programot lemondunk az otthonmaradás érdekében, és ha a nap 24 órájában azt kívánjuk, bárcsak fel tudnánk szívódni… ezek depresszióra utaló jelek, amikre érdemes odafigyelni.
Tudjon meg többet! Tünetek, amik depressziót jeleznek
Annak, hogy itt a tél, kevés a fény és ezért kicsit rosszabb a közérzetünk, mint pár hónappal ezelőtt, szerintem örülni kell. Csodálatos, hogy mennyire különbözőek – és közben mennyire egyformák vagyunk mindannyian, a tél mindenkire ilyen hatással van! Kivéve a hóesés-mániásokra, de velük nem foglalkozom, szerintem az egy genetikai defekt…
(Moody)
