H1N1 - Világjárvány vagy mégsem az?

MTI
megjelent: 2010.01.25.

A 45 éves Bagonyai Attila január elején, 18 napos kezelés után hunyt el a nagykanizsai kórház intenzív osztályán, egyelőre nem igazoltan a H1N1 vírus fertőzésének következményeként.

Visszautasította és felelőtlennek nevezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azokat az állításokat, amelyek szerint az újinfluenza nem igazi világjárvány.

A WHO azt is cáfolta, hogy összejátszott a gyógyszergyártó cégekkel, úgy hozván gazdasági hasznot az iparágnak, hogy eltúlozta az új, H1N1 típusú influenzavírus veszélyeit.

Egyszerű és olcsó védekezés új influenza ellen
Egyszerű és olcsó megoldások is sokat segítenek a légúti vírusok ellen, állapította meg egy tanulmány. Egyszerű és olcsó védekezés új influenza ellen

Az ENSZ egészségügyi szervezetének tisztségviselői kedden találkoznak az Európa Tanács parlamenti közgyűlésével.

Az utóbbi testület részéről fölmerült a kérdés, vajon a WHO nem cselekszik-e illetéktelen befolyás alatt. Gregory Hartl, az ENSZ-ügynökség szóvivője mindig igen "kimért és józan" hangon szól a járványról, mondván, hogy az túlnyomórészt enyhe megbetegedést okoz. Hétfőn kijelentette, hogy "ez egyértelműen világjárvány, és nem annak minősíteni felelőtlenség".

Az új influenza: tünetek és terjedés

A betegség gyakorlatilag ugyanolyan tünetekkel jár, mint a már korábban beazonosított infuenza vírusok. A különbség az, hogy ezzel szemben nincs az embereknek védettségük. Falus Ferenc szerint a betegség lappangási ideje 1-10 nap között mozog. Tünetei a láz, a köhögés, a tüsszögés, esetleg hasmenés, izomfájdalmak.
Ez azt jelenti, hogy a vírus cseppfertőzéssel terjed; ennivalóval nem lehet elkapni, így sertéshús fogyasztásával sem nő a kockázat - mondta. Védekezni gyakori kézmosással, a tömeg illetve a másokkal történő közvetlen kontaktus elkerülésével, valamint a sokak által használt felületek fertőtlenítésével lehet.
Friss hírek a H1N1-ről

Hazai hír - Megválik az állásából felfüggesztett orvostól a kórház

Kölcsönös megegyezés alapján megválik a nagykanizsai kórház attól az orvostól, akit két hete függesztettek fel állásából a január elején elhunyt Bagonyai Attila nemzetközi sakkmester halálával összefüggésben - közölte a belső vizsgálóbizottságot vezető főorvos hétfőn, sajtótájékoztatón.

Megfázás? Influenza? H1N1? Hogyan különböztethetőek meg?
Honnan is tudható, hogy van-e aggodalomra okunk, ha tüsszögünk? Noha a megfázás, a szezonális influenza és a H1N1 mind felső légúti megbetegedések, különböző vírusok okozzák azokat. Bővebben a H1N1 és az influenza, illetve a megfázás különbségéről

Székely István elmondta: a Kanizsai Dorottya Kórház vizsgálóbizottsága az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Nyugat-dunántúli Regionális Intézetének múlt heti vizsgálódásával összhangban azt állapította meg, hogy szakmai hibát nem követett el az orvos, aki a sürgősségi osztályról a beteg lázas állapota ellenére hazaküldte a sakkozót. A pácienst azonban olyan kioktató stílusban küldte vissza a háziorvosához, ami elfogadhatatlan, ezért - kölcsönös megegyezés alapján - megválnak tőle.

A 45 éves Bagonyai Attila január elején, 18 napos kezelés után hunyt el a nagykanizsai kórház intenzív osztályán, egyelőre nem igazoltan a H1N1 vírus fertőzésének következményeként.

Édesanyja azt mondta, hogy fiát, 40 fokos láza ellenére, két nap alatt kétszer is hazaküldték a sürgősségi osztályról.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Szemünk és a monitor Szemünk és a monitor

Hogyan óvjuk szemünket az irodában? Mit tehetünk?

HPV-fertőzés szűrése HPV-fertőzés szűrése

Hogyan történik? Milyen HPV-tesztek vannak?

H1N1 - Természetes módszerek a fertőzés ellen

A H1N1 típusú influenzavírus igencsak népszerű téma mostanában. Sokan állnak ki a védőoltás mellett és ellen, a napi hírekben rengeteget hallunk a...

Új influenza - Melyik kezelés és megelőzési mód a hatékony?

Hatékonyságuk alapján közelebbről is megvizsgáltuk az új influenza elleni kezelési és megelőzési módszereket.

Terhesség és H1N1 fertőzés - Tényszerűen

A 47. héten 706-ra emelkedett az új influenzások száma Magyarországon. Közülük 8 beteg halt meg bizonyítottan H1N1 fertőzés következtében.

H1N1: mi fog velem történni? (Az új influenza prognózisa)

A legtöbb új influenzás beteg egy héten belül javulást tapasztal az állapotában. Ám vannak, akiknél a betegség sokkal jobban elhúzódik, vagy...

H1N1 vakcina - Mit ír a betegtájékoztató?

A Fluval P szuszpenziós injekció betegtájékoztatója. A H1N1 elleni oltóanyag teljeskörű betegtájékoztatóját az Országos Gyógyszerészeti...

Influenzás volt? Valószínűleg védettebb a H1N1 ellen

Amerikai kutatók szerint azok, akik többször voltak influenzások vagy többször is kaptak influenza elleni védőoltást, egyfajta védelmet élveznek az...

H1N1-kérdőív - Ismerje meg a fertőzés tüneteit és a tennivalókat!

Új influenzára utalnak a tünetei? Mit tegyen, ha elképzelhető, hogy H1N1 vírussal fetőződött meg? Tesztünk segítségével közelebb kerülhet a...

H1N1 kisokos - Tünetek, kezelés, információk a védőoltásról

A H1N1 az A típusú influenzavírus egyik altípusa, az emberi influenza leggyakoribb okozója. Tudjon meg mindent a védőoltásról és a betegségről itt...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.