H1N1 - Stratégiaváltás

Szerző: MTI

Egyfajta stratégiaváltás következett be Németországban az új influenza elleni harcban. Szakértők így értékelik a járványos megbetegedésekkel foglalkozó Robert Koch Intézet legutóbbi felhívását arra, hogy lehetőség szerint mindenkit be kell oltani a H1N1-vírus ellen.

Az idézett szakértők mindennek alátámasztására emlékeztettek arra is: november végén hasonló figyelmeztetést fogalmazott meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is. Azaz arra intett, hogy az új influenzát semmiképp nem szabad lebecsülni, és nyomatékosan hangsúlyozta: az egyetlen védelmet az oltás jelenti.

A kormány egyik legfontosabb egészségügyi tanácsadójának szerepét betöltő intézet ajánlását ismételte meg pénteken közzétett felhívásában az úgynevezett szövetségi oltási bizottság.

A H1N1 védőoltás
Társadalmi kötelezettségünk, hogy védjük azokat, akiket nem lehet beoltani - mondta a WEBBetegnek Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója. Őszintén a H1N1 vakcináról

Ennek lényege: immár nemcsak az egészségügyben dolgozókat, a krónikus betegeket és a terhes nőket kell beoltani, hanem - szó szerinti megfogalmazásban - mindenkit. Figyelemre méltó, hogy az ajánlás olyan időben hangzott el, amikor az adatok szerint Németországban csekély mértékben csökkent az új fertőzések száma. A szakértők arra figyelmeztettek: a korábbi tapasztalatok alapján egyáltalán nem zárható ki, hogy a vírus "tombolásának" csendesedése után a fertőzés újabb hullámával kell számolni.

Ezt hangsúlyozta Európa egyik legtekintélyesebb járványügyi intézményének számító Robert Koch Intézet is. Az intézet szerint az oltás azért is különösen fontos, mert egyáltalán nem lehet előre jelezni, hogy a vírus miként terjed tovább. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az "új hullám" egyáltalán nem zárható ki - fogalmazott a Robert Koch Intézet, amelynek véleménye szakértők szerint mindenképp mértékadónak számít.

Az egyetlen védelem az oltás

Az idézett szakértők mindennek alátámasztására emlékeztettek arra is: november végén hasonló figyelmeztetést fogalmazott meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is. Azaz arra intett, hogy az új influenzát semmiképp nem szabad lebecsülni, és nyomatékosan hangsúlyozta: az egyetlen védelmet az oltás jelenti.

H1N1 kisokos
Tudjon meg mindent a védőoltásról és a betegségről itt, a WEBBetegen! Mindent a H1N1 vírusról

A Robert Koch Intézet legfrissebb állásfoglalásban igyekezett eloszlatni az oltással kapcsolatos kételyeket is. Így a többi között leszögezte, hogy egy oltás elegendő. Korábban ugyanis olyan vélemények terjedtek el, amelyek szerint a teljes védelem biztosítása érdekében két oltásra van szükség. Egyben a leghatározottabban cáfolta azokat a Németországban is elterjedt állításokat, amelyek szerint az oltás, illetve az oltóanyag mögött állítólagos üzleti megfontolások húzódnának meg.

A korábbinál erőteljesebben foglalt állást a Robert Koch Intézet, továbbá az oltóanyagokkal foglalkozó Paul Ehrich Intézet a mellékhatásokkal kapcsolatban is. Mindkét intézet a legnyomatékosabban visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint az oltóanyag mellékhatásai hozzájárultak néhány németországi fertőzött későbbi halálához.Németországban az új influenzavírus eddig 66 halálos áldozatot követelt.

Hivatalos adatok szerint az áldozatok több mint háromnegyede súlyos megbetegedésben szenvedett, és a fertőzés csak fokozta azok hatásait. A két intézet - ebből kiindulva is - az oltásra szólított fel, és hangsúlyozta: a hatóságok minden esetben átfogó vizsgálatokat végeztek, és egyetlen esetben sem bizonyosodott be, hogy az oltás, illetve annak mellékhatásai és a bekövetkezett halál között összefüggés lett volna.

A legfrissebb adatok szerint Németországban eddig mintegy 5,8 millió személyt oltottak be az új vírus ellen.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

ÁNTSZ: egyre több az influenzás...

Az előző héthez képest több mint 50 százalékkal emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, s további betegekben a vírust is...

H1N1 - Természetes módszerek a...

A H1N1 típusú influenzavírus igencsak népszerű téma mostanában. Sokan állnak ki a védőoltás mellett és ellen, a napi hírekben rengeteget hallunk a...

10 dolog, mellyel növeli a H1N1...

Akár úgy dönt, hogy beoltatja magát, akár úgy, hogy mégsem, fontos tudni, mivel előzheti meg a szezonális influenza vagy a H1N1 fertőzés...

H1N1 - A járvány terjedése...

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) jelentése szerint a 48. héten a következő módon alakult az új influenzás...

Az Ön orvosa felismeri a H1N1-et?

A WHO kiadványa szerint a H1N1 egyik tünete a magas láz, ám ezt a legújabb vizsgálati eredmények alapján a Lancet című orvosi lap cáfolja. Őket...

Túlélni a H1N1-et, babával a...

A terhesség az egyszerű influenzával és azok komplikációival szemben is nagyobb kockázatot jelent az anyára. Különösen így van ez a H1N1 vírust...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.