Hiperaktív gyerekeknek

Szerző: FH

A februári, félévi bizonyítványok kiosztása után országszerte 113 ezer hiperaktív kisdiák családja szembesült újabb problémákkal. Egy alapítvány az általános iskolásoknak és szüleiknek speciális módszereket mutat, amelyekkel könnyebben vehetik az akadályokat.

Hiperaktív gyerekeknek szervez tanulószobát az Eleven Team Alapítvány. A civil szervezet február 29-én nyílt napot is tart, ahol az érdeklődő családok megismerkedhetnek ezekkel a technikákkal.

A figyelemzavaros gyerekek zömének kudarcot jelent, hogy nem megy a délutáni tanulás a napköziben, és a többi gyerek kiközösíti őket. Sajnos vannak olyanok is, akiket a második félévben már nem is vállalnak az iskolák, ezért a szülőknek más megoldást kell találniuk - mondta Jávori Ildikó, az Eleven Team Alapítvány szakmai vezetője. A civil szervezet nekik nyújt segítséget az Eleven Tanulószoba nevű programmal.

Hiperaktivitás - Linkajánló

A hiperaktív, figyelemhiányos, beilleszkedési és alkalmazkodási zavart mutató gyerekek a foglalkozásokon speciális feltételek között, játszva sajátíthatnak el nekik való tanulási módszereket. A kisdiákok például tervezőkártyát, illetve a tantárgyakon belül feladatkártyákat használnak. Ezek segítségével lépésről lépésre oldják meg a házi feladatokat, vagyis ők maguk alakítják ki a tempót. A gyerekek nagyon szeretik ezt a módszert, mert amivel készen vannak, azt ki lehet húzni, és látják az eredményét - tette hozzá Jávori Ildikó.

A tanulószoba a szülőknek is nagy segítség, hiszen az eleven gyerekek nemcsak a házi feladatot végzik el a foglalkozás alatt, de javulnak az iskolai eredményeik, és barátokat is szereznek. Mivel optimális aktivitásban töltik a délutánjaikat, úgy érkeznek haza, hogy az este már a család közös pihenéséről és a játékról szól, hiszen a szülőket már nem nyomasztja semmilyen teher.

Az Eleven Team Alapítvány február 29-én, pénteken délután fél 3-tól este 6 óráig nyílt délutánt szervez, ahol az érdeklődők betekinthetnek a tanulószoba működésébe. A családokat az Eleven Team Tréningközpontban várják a főváros XIV. kerületében, a Stefánia út 61. szám alatt. A rendezvény nyitott és ingyenes, valamint ugyancsak mindenki ingyen megkapja az " 5 tuti tipp az otthoni házi feladat megoldásához" című tájékoztató kiadványt is.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Gyerekek Gyerekek

Mit tehetünk immunrendszerük erősítése érekében?

Portré Portré

Dr. Koncz Tibor reumatológus, manuálterapeutával beszélgettünk.

Túl sokat betegeskedik a gyerek?...

Beköszöntött az őszi időszak, sőt nemsokára itt a tél, ami minden évben a nátha, a megfázás időszaka a gyermekeknél. Nincs ez másként 2021-ben...

Gyermekorvos, az influenza elleni...

Az influenza betegségről és a megelőzését szolgáló oltóanyagokról írta legújabb tájékoztató hírlevelét a Normafa Gyermekrendelő háziorvosa a...

Lovasterápia: kiknek és miért lehet...

Régi megfigyelés, hogy az állatokkal való foglalkozás elősegíti egyes betegségek gyógyulását, javulását vagy szinten tartását. Legalkalmasabbnak...

Hiperaktivitás - Izeg-mozog, nem...

A hiperaktivitást a köznyelv gyakran a rossz gyermek szinonimájának tartja, pedig korántsem erről van szó. Egyáltalán nem minden rosszalkodó gyermek...

Hogyan kezeljük hiperaktív...

Az esetek túlnyomó többségében a hiperaktivitás megfelelő terápia mellett jól kezelhető és a tünetek az életkor előrehaladtával enyhülnek, de...

Hiperaktivitás és tanulási...

A hiperaktív gyerekek nehezen illeszkednek be az iskolai közösségbe, zavarják az órákat, tanítási időben többször elhagyják a helyüket és...

A figyelemhiányos...

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar az iskoláskorú gyermekek 3-7 százalékát érinti Magyarországon. Nyolcvan százalékban genetikailag...

A hiperaktivitás gyógyszeres...

A hiperaktivitás kezelésére ma Magyarországon mindössze egyetlen készítmény áll rendelkezésre normál intellektusú gyermek esetében, azonban a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.