Az immunerősítés lehetőségei gyermekkorban

Dr. Balogh Andrea
szerző: Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász - WEBBeteg
frissítve:

Az immunerősítés lehetőségei különösen az őszi és kora tavaszi időszakban gondolkodtatják el a szülőket: hogyan is lehetne az egyik betegségből a másikba eső gyermeküket jobb egészségi állapotba hozni?

Az immunerősítésnek különböző módszerei vannak. Az egyik legismertebb a gyermek napi ritmusát veszi figyelembe – már ha egyáltalán van állandó napi menetrendje. Fontos, hogy rendesen, jó minőségű táplálékot egyen, naponta legyen a szabad levegőn, ha nagyobb, akkor sportoljon, és az is lényeges, hogy eleget pihenjen.

Az említett tényezők alapvetőnek számítanak, ám sok esetben tapasztalható, hogy ezek sem valósulnak meg. Emellett vannak étvágytalan, rosszalvó gyerekek is, akikkel a szülő legjobb szándékával sem boldogul.

Ha kevés az anyatej

Ha valamilyen oknál fogva az anyatej nem elég a baba számára, akkor lehetőség szerint női tejjel kell a hiányzó mennyiséget pótolni (lehetőség szerint szopás után kell a pótlást adni, pohárból). Ez a tej az anyatejgyűjtő állomásról származik és a gyermekorvos receptre javaslata alapján kaphatja a baba (térítésmentesen). Ha ez nem meg- oldható, akkor javasol a házi gyermekorvos valamilyen tápszert. Ezekből ma már rendkívül sokféle áll rendelkezésre.

Csecsemőkorban nagyon lényeges az anyatejes táplálás, hiszen az anyatej tele van olyan ellenanyagokkal, amelyek a kicsit számos fertőzéstől megóvják. Mindazonáltal azoknak az édesanyáknak sem kell elkeseredniük, akik nem tudják szoptatni a kisbabájukat, mert ma már a tápszergyártók is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az anyatej hatását minél jobban meg tudják közelíteni készítményeikkel. A mai modern tápszerek egy része már immunerősítő hatással is rendelkezik.

Az olyan kisbabáknak, vagy akár nagyobb gyerekeknek, akik rossz étvágyúak, nehezen esznek, remek immunerősítő hatásuk miatt ajánlott a probiotikumok fogyasztása. Ezek a termékek nem csak az immunrendszert képesek a bélrendszeren keresztül támogatni, hanem a gyermek étvágyát is rendezhetik. Vannak olyan készítmények is, amelyekkel nem csak a probiotikumról gondoskodhat a szülő, hanem a vitaminpótlásról is.

Az olyan gyerekek számára, akik egyik fertőzésből a másikba esnek, érdemes immunerő készítményeket adni. Ezek többsége vényköteles, orvosánál, gyógyszerészénél érdeklődhet ezekről. Az immunerősítők olyan készítmények, amelyek azon baktériumok alkotóelemeit tartalmazzák, amelyek a leggyakrabban előforduló gyulladásokat (arcüreg-, középfül-, tüdőgyulladást) okozzák.

A gyermek immunrendszere e készítmények szedése idején megtanul védekezni, ellenanyagot termelni a kórokozók ellen, hogy amikor ténylegesen találkozik egy ilyen baktériummal, akkor harcra készen várja a kórokozókat. A szülők pedig legfeljebb azt fogják észrevenni, hogy a gyermek – bár folyik az orra és prüszköl – nem lesz lázas, mint korábban, és nagy valószínűséggel a gennyes középfülgyulladást is megússza. Az egyik készítmény már 6 hónapos kor felett, a másik 1 éves kortól alkalmazható.

Védőoltások

Az immunrendszer erősítésének másik változata – a védőoltás – erősen megosztja a közvéleményt. Mindenki másképp vélekedik e téren, én mégis úgy gondolom, hogy a védőoltásoknak köszönhető, hogy nem halunk meg torokgyíkban, nem kapjuk el a szamárköhögést, stb..

Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, Dr. Árki Ildikó háziorvosok
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus, Dr. Jóna Angelika, gyermekgyógyász
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.