Teszt készül a Paget-kór kiszűrésére

Szerző: MTI

Három gén tehető felelőssé a Paget-kór kialakulásáért az esetek hetven százalékában. A felfedezés lehetővé teszi, hogy a fájdalmas, deformálódást okozó csontbetegség megállapítására szűrőtesztet dolgozzanak ki - olvasható a Nature Genetics című szaklapban.

Az Edinburgh-i Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi csoport 1250 Paget-kórban szenvedő ember DNS-ét elemezte, hogy a fájdalmas állapot kialakulásának hátterében lévő géneket megtalálják. Három olyan génre bukkantak, melyek együttesen az esetek 70 százalékára magyarázatot adnak.

A megállapítások rávilágítanak a betegség családi halmozódására is, valamint lehetőséget jelentenek olyan génteszt kidolgozására, mely alkalmas lehet a korai diagnózisra, amikor még megelőzhető a csontok visszafordíthatatlan károsodása. A korábbi elemzések során már találtak egy gént, mely összefüggésbe hozható a Paget-kórral és amely az esetek 10 százalékában volt jelen.

Az egészséges embereknél az elöregedett csontsejtek leépülnek és helyüket új sejtek veszik át, ám ez a folyamat "túlműködik" a Paget-kórnál, ami csontfájdalmat, nagyobb törési veszélyt és arthritist okoz.

(MTI)

Módosítva: 2010.05.03 15:21, Megjelenés: 2010.05.03 15:21
Címkék: Paget-kór
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Hideg lábak Hideg lábak

Miért főleg a nők problémája? Mi az oka és mit tehet ellene?

A csontok Paget-kórja

A csontok Paget-kórját a kórosan gyors növekedés jellemzi. Aránylag gyakori betegségnek számít: előfordulási aránya 1,5-8 százalék között...

A Proteus-szindróma

A Proteus-szindróma a ritka betegségek közé tartozik (1 millió emberből kevesebb mint egy érintett), világszerte kevesebb mint 200 esetet tartanak...

SMA: élet egy genetikai betegséggel

Erdős Ákos 2017.08.24-én született, majd 15 hónapos korában egy genetikai betegséggel diagnosztizálták, melynek neve izomatrófia vagy gerinceredetű...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.