Fogamzásgátlás: Hiba csúszott a védekezésbe?

Szerző: neesspanikba.hu

Amikor már azt hiszed, hogy nincs megoldás…Ne ess pánikba! A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) a tavaly októberben elindított országos kampány folytatásaként ismételten felhívja a figyelmet az abortusz veszélyeire, a fogamzásgátlás lehetséges módszereire és arra, hogy akkor is van megoldás, ha a védekezésbe hiba csúszott és még nem jött el a gyermekvállalás ideje.

Ezt jelképezi a kampánynak a jelmondata is. „Ne ess pánikba”. Magyarországon 2000-ben 59 249 terhesség-megszakítás történt, míg 2008-ban 44 089 abortuszt végeztek. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a legnagyobb mértékű csökkenés a 25-29 illetve a 30-34 éves korosztályban figyelhető meg. Az elmúlt évtizedben évről évre csökkenés mutatkozott a terhesség-megszakítások számát illetően, azonban ennek mértékével a Társaság tagjai nem elégedettek, éppen ezért tovább küzdenek az abortuszok visszaszorítása érdekében.

Prof. Dr. Bártfai György, a MCSNTT elnökének véleménye szerint a fiatalabb korosztálynál a nem kívánt terhesség megelőzhető lenne, megfelelő felvilágosítással és szexuális neveléssel.

Minden fiatal lánynak egyenlő esélyt kell adni arra, hogy a modern fogamzásgátlási módszereket megismerje, és azok közül nőgyógyásza segítségével választhasson. Nagyon fontos, hogy egyre kevesebben éljenek a terhesség-megszakítás lehetőségével, hiszen ez egy életre kihathat, nem csak fizikai, hanem lelki problémákat is okozva. Az útjára indított „Ne ess pánikba” elnevezésű kampány, elsősorban a sürgősségi fogamzásgátlásra, az abortuszok megelőzésének egyik hatékony módszerére hívja fel a figyelmet.

Sokan egyáltalán nem védekeznek

A kezdeményezés létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, hazánkban ugyanis aggasztóan magas azoknak a fiataloknak aránya, akik egyáltalán nem, vagy nem megfelelően védekeznek. A kampány őket hivatott segíteni, hogy ne maradjanak „véletlenül, védetlenül”.

A sürgősségi fogamzásgátlással kapcsolatban Bártfai György professzor hangsúlyozta: Európa számos országában a tablettát a „bajbajutottak” a patikában recept nélkül is megvehetik, míg hazánkban erre még nincs lehetőség. Ugyanakkor hozzátette, hogy a sürgősségi tabletták beszerzését Európa sok országában részben, vagy egészben az egészségbiztosító finanszírozza.

Az abortuszok kockázataival kapcsolatban a professzor megjegyezte, hogy a terhesség-megszakítás tartós károsodást, sokszor meddőséget okozhat. Azoknál a nőknél, akiknél több abortuszt is végeznek, sokkal magasabb a spontán vetélések és a koraszülések aránya.

A fogamzásgátlással kapcsolatban, mint a professzor mondta, nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő ismeretekre, ugyanis a hormonális fogamzásgátlásról számos tévhit él a köztudatban. A sürgősségi fogamzásgátlást népszerűsítő kampány tudatosítani kívánja a fiatal lányok körében azt, hogy ha megtörténik a „baj”, ha a védekezésbe netán hiba csúszik, akkor is van megoldás, van esély a nem kívánt terhesség elkerülésére.

A kampány a megfelelő szexuális és erkölcsi nevelésre is buzdít, mert csak így érheti el a célját. Mindenképpen el kell ültetni a köztudatban, hogy nem kell kétségbeesetten, tehetetlenül várakozni egy védekezés nélküli szeretkezés után, hiszen erre is van megoldás, végszükség esetén sem szabad pánikba esni. A www.neesspanikba.hu weblap segít a fogamzásgátlás világában történő eligazodásában.

(neespanikba.hu)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Körömgomba Körömgomba

Hogyan ismerhető fel és hogyan kezelhető a körömgomba?

Mikor alkalmazható sürgősségi...

Nem megfelelő (esetleg teljesen hiányzó) védekezés esetén jöhet szóba a sürgősségi fogamzásgátlás, amelyet a gyakorlatban egy tabletta...

Kimaradt egy szem fogamzásgátló...

Fogamzásgátló tabletta szedése esetén előfordul, hogy különböző okok miatt kimarad egy vagy több tabletta bevétele. Meddig és hány tablettát...

Sürgősségi fogamzásgátlás:...

Magyarországon továbbra is vényköteles maradt az a sürgősségi fogamzásgátló készítmény, amelyet – az Európai Bizottság januári döntése...

Fogamzásgátlás és tudatos...

Napjainkban a társadalom sajátos átrendeződésének vagyunk tanúi. Míg a múlt század elején – közepén a nők feladata általában a háztartás...

Sürgősségi fogamzásgátlás és a...

Az esemény utáni tablettákhoz való könnyebb hozzáférés nem csökkentette a kamaszkori terhességek számát Nagy-Britanniában, és valószínűleg...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.