HIV-fertőzött vesét ültettek át

MTI
megjelent:

Dél-afrikai orvosok HIV-fertőzött donorok veséit ültették át, ugyancsak fertőzött emberekbe. Elsőként 2008-ban hajtottak végre négy transzplantációt, amelyek eredményéről a New England Journal of Medicine (NEJM) című amerikai orvosi folyóirat legfrissebb, csütörtökön megjelent számában írnak részletesen.

Az első átültetések óta, további öt ilyen beavatkozást végeztek el ugyanabban a fokvárosi kórházban, a Groote Schuurban. Mint Elmi Muller, a műtéteket végző egyik sebész hangsúlyozta, ez az egyetlen orvosi központ a világon, ahol ilyen beavatkozást hajtottak végre. Munkájukról az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek (NIH) múlt heti találkozóján is beszámolt.

Az amerikai kormány megtiltotta, hogy HIV-fertőzött emberek szervet adományozzanak, attól tartva, hogy a vírus átjut a befogadó páciensbe. Néhány ilyen eset mindazonáltal történt már véletlenül, amikor a donor még nem tudott a vírussal való fertőzöttségéről a műtétet megelőzően.

A szakemberek szerint, a HIV-fertőzött páciensek közül soknak problémája van a veseműködésével, dialízisre szorulnak, ami azonban esetükben az átlagosnál is kockázatosabb. A veseátültetésre viszont igen hosszú a várólista, az Egyesült Államokban jelenleg nyolc év. Ha engedélyeznék, hogy a HIV-fertőzött emberek is felajánlják veséjüket a rászorulóknak, sokkal gyorsabban juthatnának hozzá jól működő szervhez ezek a páciensek.

Dél-Afrikában minden más országnál több, 5,7 millió HIV-fertőzött ember él, ezért is fontos megoldást találni az egyre többeket érintő egészségügyi problémára. Mint Muller és kollégái most közzétett tanulmányukban beszámolnak róla, két elhunyt HIV-páciens veséit ültették be három férfiba és egy nőbe. A mostanra összesen kilenc, új vesét kapott páciens közül nyolc jól van, egyikük - az átültetéstől független ok miatt - meghalt.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Földi Ildikó
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.