A kézmosás és a sebészmaszk megóvhatja a családtagokat az influenza-fertőzéstől

MTI
megjelent:

A gyakori kézmosás és a sebészmaszk viselése megóvhatja a családtagokat az influenzafertőzéstől, ha az óvintézkedéseket idejében bevezetik - derült ki egy hongkongi vizsgálat eredményeként.

Mint az Annals of Internal Medicine című folyóiratban publikált tanulmány szerzői rámutatnak, egy pandémia (világjárvány) esetén előfordulhat, hogy a kórházakban nem lesz elég férőhely a betegek elkülönítésére. Ennek következtében a fertőzöttek egy részét otthon kell kezelni.

A Hongkongi Egyetem kutatói, olyan beteg önkénteseket kerestek, akiknél az influenza A vagy B vírusát mutatták ki. A fertőzötteket családtagjaikkal együtt három csoportba osztották. Az első csoport tagjai gyakran mostak kezet, s a sebészmaszkot viseltek. A második csoportban nem fordítottak túl sok figyelmet a kézmosásnak, viszont a gézmaszkot viseltek, a harmadik csoport tagjai viszont egyik óvintézkedést sem foganatosították.

Összesen 259 család vett részt a vizsgálatokban. Az óvintézkedések bevezetésétől számított 7 napon belül, 60 személynél diagnosztizálták az influenzát, ám azokban a családokban kevesebben fertőződtek meg, ahol gyakran mostak kezet és sebészmaszkot viseltek.

"A kézhigiénia és a sebészmaszk a jelek szerint megakadályozta a családtagok fertőződését, ha az óvintézkedéseket az első tünetek megjelenésétől számított 36 órán belül bevezették. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a nem gyógyszeres eszközöknek is jelentős szerepet játszhatnak az influenzajárvány enyhítésében" - hangsúlyozzák a Hongkongi Egyetem kutatói.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.