A krém, ami megállíthatja a nemi úton terjedő herpeszt

Dr. Farkas Ágnes-
szerző: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász - WEBBeteg
megjelent:

Amerikai kutatók azt állítják, hogy elsőként fejlesztettek ki egy olyan krémet, ami meg tudja akadályozni a nemi úton terjedő herpesz fertőzését. Világszerte mintegy félmilliárd ember hordozza a vírust.

A 2-es típusú herpesz simplex vírus okozta fertőzés fájdalmas, folyadékkal telt hólyagok kialakulásával jár. A genitális (nemi) herpesz kezelése a fennálló tünetek gyógyítását jelenti, maga a fertőzés nem szüntethető meg.

A betegséget az anya is átadhatja gyermekének spontán hüvelyi szülés közben, ami kezelés nélkül az újszülött maradandó agykárosodását, vagy akár halálát is okozhatja. Az említett kezelés, amit eddig egereken teszteltek, meggátolja a vírus szaporodását az új gazdaszervezetben. A Harvardi Orvosi Egyetemen RNS-interferenciát használtak, mely megakadályozza a vírus szaporodásáért felelős gén működését.

Akár egy héttel az együttlét előtt is védelmet nyújthat a herpesz ellen

Professzor Judy Lieberman - a kutatás vezetője - elmondta, hogy az általuk kifejlesztett vegyület egyik vonzó tulajdonsága, hogy olyan állapotot hoz létre a szövetekben, hogy azok képesek ellenállni a vírus által okozott fertőzésnek még akkor is, ha egy héttel a szexuális együttlét előtt vitték fel a felületre: - Ha az emberi kísérletek is hasonló eredményeket produkálnának, közel kerülnénk egy hatékony, fertőzést megelőző eszköz előállításához.

Dr. Gillian Vanhegan, nőgyógyász "érdekesnek" találta a krémet. Véleménye szerint fontos lesz azt is tudni, hogy pontosan mikor kell használni a krémet, ám mindenképpen hasznos lenne azok számára, akiknek a partnere hordozza a vírust.

Várni kell még az emberi használatra

Az angliai Newcastle Kórház szexuális úton átvihető fertőzések konzultáns orvosa, Dr. Nathan Sankar úgy gondolja, hogy a fejlesztés nagyon izgalmas, de még hosszú út áll előttük. - A kutatások még nagyon korai stádiumban vannak. Egy vakcina, amit csak be kell adni, és el is lehet felejtkezni róla, jobb megoldás lenne, de a krém mindenképpen ígéretesen hangzik - tette hozzá.

A kutatócsoport amellett, hogy azt vizsgálja, vajon a krémet ki lehet-e fejleszteni emberi használatra is, azt is tanulmányozzák, hogy ugyanezt a technológiát fel lehet-e használni a HIV-fertőzés és az AIDS elleni védekezésben.

(WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, forrás: news.bbc.co.uk)

Cikkajánló

Ajakherpesz és nemi herpesz

Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász, Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
Herpesz
A herpeszvírus 1-es típusa a bőrön és nyálkahártyákon jelentkezik, ajakherpeszt, szájüregi herpeszt okozva. A 2-es típusú vírus a nemi szerveket érinti és a nemi herpeszt (herpes genitalis) okozza. Bár egy víruscsaládról van szó, különböző típusba sorolhatóak a kórokozók, és eltérő az egyes fertőzések kezelése is.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Sarkadi Adrien, infektológus, Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.