Csaknem másfélmillió adag oltóanyag érkezik a napokban

Szerző: MTI

A következő tíz napban 1 millió 480 ezer adag oltóanyag érkezik Magyarországra Oroszországból és Kínából - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

Szijjártó Péter egyeztetett Hans Kluge-zsal, a WHO (Egészségügyi Világszervezet) európai regionális igazgatójával, majd sajtótájékoztatójukon kiemelte: szombaton 600 ezer adag vakcina jön Kínából, ami a világjárvány kezdete óta a legnagyobb egyszeri szállítási mennyiség. A jövő hét elején Oroszországból 280 ezer második komponensű Szputnyik oltóanyag érkezik - közölte.

A jövő hét második felében 400 ezer adagot hoznak Kínából, egyúttal elhozzák Grúziának az általa vásárolt 100 ezer dózist is. Emellett, szintén a jövő hét második felében, 200 ezer Szputynik első komponensű vakcina is érkezik - tette hozzá.

Magyarország egyre inkább az európai uniós ranglista élén áll az átoltottság tekintetében

Megjegyezte: így összesen 2,1 millió adag kínai oltóanyag lesz Magyarországon, mert bár a szerződés szerint 1,5 millió dózist szállítottak volna április végéig, 600 ezer adaggal többet küldenek, és így megelőzhető az a nehéz helyzet, amelyet egy nyugati szállító visszalépése miatti kiesés okozott volna.

Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország a járvány elleni védekezés során rendszeresen egyeztetett a WHO-val, az intézkedések meghozatalakor a szervezet sztenderdjei szerint járt el.

Hangsúlyozta: Magyarország egyre inkább az európai uniós ranglista élén áll az átoltottság tekintetében, ezért köszönet illeti az egészségügyi dolgozókat és mindazokat, akik az oltóanyagok logisztikájában vesznek részt. A sikeres és gyors oltási folyamathoz továbbra is biztosított a megfelelő mennyiségű vakcina - jelentette ki.

A miniszter köszönetet mondott a WHO-nak, amiért mindvégig fair és korrekt maradt, az oltóanyagot pedig mindig is az emberi életek mentésére alkalmas legfontosabb eszközként kezelte, amelynél csak az számít, hogy biztonságos és hatékony legyen. Magyarországon is ebben a szellemben hozták meg a döntéseket - fűzte hozzá.

(MTI)

COVID-19 cikkajánló

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Asztma Asztma

Fontos az ajánlott óvintézkedések betartása és az oltás felvétele!

Szputnyik vakcinára is lehet...

Már Szputnyik vakcinára is lehet időpontot foglalni - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív...

A COVID-19 elleni vakcinák...

A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

Koronavírus után - ezek a...

Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.