Vizsgálják, hogy a két oltási dózishoz használhatók-e eltérő vakcinák

Szerző: MTI

Kiterjedt vizsgálat kezdődik Nagy-Britanniában az Oxfordi Egyetem tudósainak irányításával annak kiderítésére, hogy nem nyújtanak-e még jobb védettséget a koronavírus elleni oltóanyagok, ha az első és a második dózishoz két különböző vakcinát használnak.

Az egyetem szerdán bejelentette, hogy megkezdte a tesztprogramhoz az önkéntesek toborzását. Kis létszámú csoportokkal már folyik egy hasonló teszt, de az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlege - Oxford Vaccine Group - a kiterjesztett programba 1050 önkéntest kíván bevonni, nyitva hagyva a létszám még további növelésének lehetőségét.

A vizsgálatot irányító szakértők arra szeretnének választ találni, hogy ha két különböző gyártmányú vakcinát használnak az első és a második dózis beadásához, az nem nyújt-e hosszabb és a koronavírus több variánsára kiterjedő védettséget, mint az ugyanabból a vakcinaféléből beadott két oltási adag.

A vizsgálatban 50 évnél idősebbek vehetnek részt

Előírás az is, hogy január 25. és március 20. között mindegyiküknek meg kellett kapniuk az első dózist a nagy-britanniai oltási kampány keretében az Oxford/AstraZeneca- vagy a Pfizer/BioNTech-vakcinából.

Akik már a második oltási adagban is részesültek, nem jelentkezhetnek a tesztprogramra. A vizsgálat résztvevőinek véletlenszerűen vagy ugyanabból az oltóanyagból adják be a második adagot is, amelyből az első dózist kapták, vagy egy másikból. Az önkéntesek nem tudják, hogy melyik vakcinából kapják a második adagot.

A programban az Oxford/AstraZeneca- és a Pfizer/BioNTech-oltóanyagok mellett a Novavax és a Moderna vakcináit használják.

A résztvevőktől tíz hónap alatt 5-7 vérmintát vesznek annak megállapítására, hogy szervezetük milyen immunválaszt adott az oltásokra.

Jelentősen felgyorsíthatja az oltási programokat

Az Oxford Vaccine Group a tervek szerint az előzetes vizsgálati eredményekről már májusban beszámol, nyáron részletesebb jelentést tesz közzé, de a teljes tesztprogram várhatóan egy évig tart.

Matthew Snape professzor, a vizsgálat vezetője a BBC rádiónak nyilatkozva szerdán kijelentette: ha a tesztprogram sikeresen zárul, az sokkal rugalmasabbá teheti és jelentősen felgyorsíthatja a nagy-britanniai és a külföldi oltási programokat egyaránt.

A brit egészségügyi minisztérium szerdai adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete óta eddig 32 326 604 első és 8 170 081 második dózist adtak be a koronavírus elleni vakcinákból, vagyis a beadott oltási adagok száma 40,5 millióhoz közelít.

A brit egészségügyi hatóságok azonban április kezdete óta arra összpontosítanak, hogy minél több dózis álljon rendelkezésre a második oltási adagok beadására azok számára, akiknek esetében a brit kormány által a két oltásadag beadása közötti időszakra maximálisan engedélyezett 12 hét hamarosan letelik.

Erre azért is szükség van, mert április eleje óta az addigi rendkívül bőséges ellátmánynál kevesebb oltóanyag érkezik Nagy-Britanniába, mindenekelőtt az Oxford/AstraZeneca-vakcinából.

Az átmeneti kiesést ugyanakkor ellensúlyozza, hogy a napokban megkezdődött a Moderna oltóanyagának széleskörű alkalmazása, és a brit kormány szerint továbbra is tartható az a célkitűzés, hogy július végéig a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 52,7 millió ember - megkapja a koronavírus elleni oltás első adagját.

(MTI)

COVID-19 cikkajánló

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

A COVID-19 elleni vakcinák...

A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Szlávik: nem szabad hinni az...

Mindenhol csökken a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége. Úgy látszik, hogy a járvány leszálló ágba került - mondta a...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

Koronavírus után - ezek a...

Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.