Az EMA külső szakértőktől kér tanácsot az AstraZeneca oltóanyagáról

MTI
megjelent:

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) külső szakértők részvételével tanácskozást tart március 29-én, a téma az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinájának esetleges mellékhatásairól folyamatban lévő értékelés - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség.

A testület kockázatértékelő bizottsága (PRAC) hematológiára, infektológiára, immunológiára és járványtanra specializálódott, illetve kardiovaszkuláris gyógyszerészettel foglalkozó szakértőkkel egyeztet arról, milyen lehetséges vérrögképződési kockázatai lehetnek az AstraZeneca által kifejlesztett vakcináknak. A PRAC az április elejére tervezett újabb tanácskozáson jelenti be az egyeztetés eredményeit.

Az EMA múlt csütörtökön bejelentette: az előzetes vizsgálatok alapján megállapítható, hogy nincs bizonyított kapcsolat a vérrögképződés megnövekedett kockázata és az oltóanyag között. A testület ügyvezető igazgatója szerint az AstraZeneca cég vakcinája "biztonságos és hatásos, előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait". Hozzátette ugyanakkor, hogy az ügynökség nem zárhatja ki véglegesen a vérrögképződéses rendellenességekkel való ritka összefüggést, és további vizsgálatot tart szükségesnek.

Március közepén több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több beoltott szervezetében vérrög képződött. Az EMA múlt csütörtöki bejelentés óta azonban több államban tovább folytatták az oltást a brit-svéd vállalat termékével.

Ez áll az Európai Gyógyszerügynökség döntésének hátterében

(MTI)

Ajánlott cikkek - COVID-19 védőoltás és kezelés

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.