Vizsgálják, hogy lehet-e kombinálni a különböző koronavírus-oltások két adagját

MTI
megjelent:

Vizsgálatot indított az Oxfordi Egyetem annak kiderítésére, hogy ugyanolyan hatásosan védi-e az embereket az, ha a koronavírus oltás első és második dózisát két különféle vakcinából kapják meg - adta hírül a BBC News.

A szakemberek az oltási program ilyen megközelítésével az oltóanyagok szállításában előforduló fennakadásokat akarják kiküszöbölni. Nem tartják kizártnak, hogy az új megközelítés akár jobb védelmet nyújthat, mint ugyanazon oltóanyag bedása két dózisban.

A kutatóknak jó okuk van feltételezni, hogy az oltóanyagok vegyítése előnyös lehet: egyes ebola elleni oltási programban már alkalmazzák ezt a módszert, hogy javítsanak a védelmen.

Azt remélik, hogy már júniusra tudnak számot adni előzetes eredményekről

A brit kormány koronavírus bizottsága által megrendelt vizsgálatba több mint 800 önkéntest vonnak be Angliában, valamennyien 50 év fölöttiek.

Az egyik csoport az Oxford-AstraZeneca oltást kapja meg, majd második dózisban a Pfizer-BioNTech vakcinát, a másik csoport fordítva - négy vagy 12 hét különbséggel.

A többi oltóanyagot majd akkor vonhatják be a vizsgálati programba, ha megkapják a gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyét.

A kutatók figyelemmel kísérik, hogy milyen mellékhatásai lehetnek a vakcinák vegyítésének, és vérvizsgálatokkal tesztelik, miként reagál az immunrendszer erre a módszerre. Azt is vizsgálni fogják, hogy a vakcinák miként hatnak az új mutációkra.

Bár a tanulmány teljes idejét 13 hónapra tervezik, a tudósok azt remélik, hogy már júniusra tudnak számot adni előzetes eredményekről.

(MTI)

Ajánlott cikkek - A COVID-19

Cikkajánló

A COVID-19 elleni vakcinák összehasonlítása

Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
Koronavírus védőoltás
A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően gyors ütemét, vagy eldönteni, minek higgyünk. Összefoglaló a vakcinákkal kapcsolatos legfontosabb aktuális tudnivalókról.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.