Koronavírus - Szlávik: az engedélyezett védőoltások hatékonyak és biztonságosak

Szerző: MTI

Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek - legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva - egyaránt hatékonyak és biztonságosak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.

Szlávik János hozzátette: bár elképzelhető, hogy a hatékonyság és az oltási reakciók szempontjából van különbség a védőoltások között, de abban nincs, hogy valamennyi törzskönyvezett vakcina megakadályozza azt, hogy a beoltott súlyos állapotba kerüljön, intenzív osztályra jusson és meghaljon - hangsúlyozta.

Emlékeztetett: a járvány első hulláma idején a jelenleginél sokkal több ember szerette volna beoltatni magát a koronavírus ellen, az esetek nyári csökkenésével azonban ez az arány is alacsonyabb lett. Hozzátette: emellett ősszel elindult egy oltásellenes hangulat, de ahogy megjelent az első hatékony oltóanyag Magyarországon - amelynek láthatóan nincsenek súlyos szövődményei - az oltakozási kedv ismét emelkedni kezdett.

A legújabb számítások szerint már 30 százalék felett van azoknak az aránya Magyarországon, akik mindenképpen beoltatnák magukat a koronavírus ellen - mondta.

A főorvos hangsúlyozta: Magyarországon eddig is sokféle védőoltást használtak, a gyermekeket több mint 20 vakcinával oltják be, de utazásokhoz kötötten vagy szabadon választhatóan, de szintén prevenciós céllal - például a méhnyakrák vagy az agyvelőgyulladás esetében - is adnak be védőoltásokat.

A koronavírus elleni vakcinákat is szabályosan tesztelték, ahogy a korábbi védőoltásokat

Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus elleni vakcináknál is végigmentek a kutatók ugyanazokon a fázisokon, amelyeket a korábbi védőoltásoknál is alkalmaztak, csak sokkal gyorsabban, sokkal több emberen tudták rövid idő alatt kipróbálni, mert óriási összegeket fordítottak a kutatásokra.

A főorvos úgy fogalmazott: az nem várható el, hogy teljesen eltüntessék a betegséget, mint a feketehimlő esetében, mert a koronavírus szinte biztosan velünk marad. De a védőoltásokkal - amelyek összetételén elképzelhető, hogy a mutációk miatt később majd változtatni kell - a betegség nem fog már milliók halálát okozó járvánnyá válni.

Szlávik János kitért az orosz Szputnyik V vakcinára, amely egy harmadik generációs korszerű oltóanyagon alapul. Ez az a technika, amit a brit AstraZeneca-vakcina gyártásánál is alkalmaznak, és egy ártalmatlan adenovírussal váltják ki az ellenanyag-termelést. Ezt a technikát az ebolánál már évekkel ezelőtt alkalmazták - tette hozzá a főorvos.

Kiemelte: a védőoltások hosszabb védettséget adnak, mint a betegségen való átesés, hiszen sok koronavírus-fertőzésen átesett ember szervezetében nincs a védettséghez elegendő ellenanyag, így akár újra is fertőződhet. A védőoltásokkal azonban olyan mennyiségű antitest jön létre, amely legalább 6-8 hónapig biztosan megvédi a beoltottakat. Megjegyezte: azért csak ennyi időt tudnak garantálni a szakemberek, mert ennél több idő nem telt még el az első védőoltások beadása óta.

Szlávik János kijelentette: a nyájimmunitás a lakosság 50-60 százalékának beoltásával érhető el. Azonban a járványveszély megszűnte után is maradhatnak koronavírusos esetek, viszont nem betegszenek meg és kerülnek kórházba tömegek - mondta.

(MTI)

Ajánlott cikkek - COVID-19-járvány

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Szívmegállás Szívmegállás

Hetekkel korábban lehetnek tünetei. Tudatosan kellene figyelni a jelekre.

Poszt-COVID stressz zavar és...

A járvány egyik fontos, és mind egészségügyi, mind anyagi és a mentális jóllét szempontjából legmegterhelőbb maradványtünete a poszt-COVID...

5 millió 23 ezer a beoltott, 258 az...

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 023 145 fő, közülük 3 012 483 fő már a második oltását is megkapta. 258 az új fertőzöttek...

Mit jeleznek az ellenanyagszintek...

Több megkeresés is érkezett szerkesztőségünkbe olyan személyektől a koronavírus oltás kapcsán, akik 3-4 hete már megkapták a második dózis...

Mit mutat a koronavírus teszt az...

Ön is a közé a többmillió magyar közé tartozik, aki már megkapott legalább egy dózis COVID-19 elleni védőoltást? Érdekli, hogy kialakult-e...

A COVID-19 szívet érintő...

A COVID-19 megbetegedést okozó SARS-CoV-2 nevű koronavírus elsősorban a légutakat, légzőszervet támadja meg, de nem ritka egyéb szervek...

Hogyan készüljünk fel a COVID-19...

Íme pár tanács, és válasz néhány gyakran feltett kérdésre azt illetően, hogy hogyan kellene felkészülni a COVID-19 elleni védőoltás beadására.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.