2200 embert oltottak be eddig a Dél-Pesti Centrumkórházban

Szerző: MTI

Eddig 2200 egészségügyi dolgozót oltottak be a Dél-Pesti Centrumkórházban - mondta Vályi-Nagy István, az intézmény főigazgatója pénteken.

A főigazgató elmondta, nemcsak a saját dolgozóikat, de a környező intézmények munkavállalóit is beoltották; a vakcinával szemben először volt némi "vonakodás" a szakdolgozók részéről, de ez megszűnőben van, hiszen nem nagyon van mellékhatás.

Hozzátette, a védőoltások szinte mindegyikénél ugyanazok a mellékhatások jelentkezhetnek, ha karba adják azt: helyi reakció a bőrön, izomfájdalom, borzongás, fejfájás és enyhe rossz közérzet, de ezek is ritkák. A konkrét oltás kapcsán egyfajta szövődményt írtak le, egy allergiás reakciót, ezért mindenkit kikérdeznek vakcináció előtt, van-e valamilyen gyógyszerre vagy táplálékra, esetleg másra allergiája.

Az oltás után 20-30 percig ott tartják az embereket, de nem fordult elő semmilyen rendellenesség egyelőre - mondta.

Eddig a Pfizer vakcináját használták

Vályi-Nagy István szólt arról is, a vakcina gyártója szerint az első oltás után 65-70 százalékos védettség alakul ki, az ismétlő oltás után 7-10 nappal pedig 95 százalékos védettség. Ez azt jelenti, hogy ekkora százalékban képes a vakcina megakadályozni, hogy elkapjuk a fertőzést, de még ennél is nagyobb arányban előzi meg a súlyos betegség kialakulását - fejtette ki.

A főigazgató arra kért mindenkit, hogy minél hamarabb oltassa be magát, illetve igényelje a vakcinát.

A műsorban elhangzott, eddig a Pfizer vakcináját használták, de hamarosan érkezik egy újabb, a Moderna oltóanyaga. Vályi-Nagy István szerint ez a Pfizer vakcinájához hasonlóan egy RNS-alapú oltóanyag, de könnyebb lesz vele dolgozni, mert nem kell annyira lehűteni.

A főigazgató szerint a jövő héten kezdik el beadni a második adag oltóanyagot azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik 2020. december 26-án megkapták az elsőt.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Myeloma multiplex Myeloma multiplex

Az új gyógyszerekkel sokat javult a túlélés és az életminőség.

A COVID-19 elleni vakcinák...

A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Az országos tisztifőorvos nagy...

Az országos tisztifőorvos a húsvéti ünnep idejére is azt kéri a lakosságtól, hogy nagy fegyelmezettséggel tartsa be a koronavírus-járvány miatt...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Gyakori kérdések-válaszok a...

2020. december 26-án megérkezett Magyarországra az első vakcinaszállítmány, az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-vakcina. Ezzel a...

Miért veszélyes ennyire a COVID-19?

Az emberiségnek már sokszor kellett különféle vírusok fenyegetésével szembenéznie. Átélt már nem is egy pandémiát - mégse vonul(t) karanténba a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.