• Országos tisztifőorvos: október 20-ától lesz elérhető az influenza elleni védőoltás

        Szerző: koronavirus.gov.hu

        Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

        Müller Cecília elmondta: a kétféle oltóanyag egyike a 6 és a 35 hónapos kor közötti kisgyerekeknek adható, ebből négyezer adag áll majd rendelkezésre. A másik a felnőtteknek szánt oltóanyag, amelyből a 3 és 12 év közötti gyerekek fél adagot kapnak.

        A legfontosabb, hogy az egészségügyi szempontból leginkább sérülékeny krónikus betegek és a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói, lakói beoltassák magukat. Szintén térítésmentesen juthat hozzá az influenza elleni védőoltáshoz mindenki más is, aki élni akar ezzel a lehetőséggel - jelezte.

        Ezeket olvasta már?

        Hirdetés

        A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban elmondta, dinamikus változásnak vagyunk tanúi a világban, több országban kapacitáshiány mutatkozott, ezért pontosabb és valós idejű adatszolgáltatásra kérték a kórházakat.

        Felhívta a figyelmet, hogy járványügyi készültség van az országban, ami azt jelenti, hogy mindenre fel kell készülni.

        Kiemelte, a védekezés terv szerint zajlik. A COVID-19-betegek ellátására kijelölt intézményekben növelték az intenzívágyak és lélegeztetőgépek számát, és folyamatos az egészségügyi dolgozók kirendelése is.

        Mint mondta, az első vonalban kijelölt intézmények egy része teljes kapacitással működik. Ha egy intézmény eléri ellátási befogadóképességének 80 százalékát, akkor további intézmények lépnek be az ellátásba. Az alapelv továbbra is az, hogy a lehető legkevesebb kórházba koncentrálják a gyógyítást.

        Müller Cecília elmondta, eddig 746 egészségügyi dolgozót vezényeltek 74 kórházból 12 másik olyan intézménybe, ahol koronavírusos beteget kezelnek. Jellemzően segédápolót, szakápoló, intenzív szakápolót, intenzív szakorvost, intenzívszakorvos-rezidenst, belgyógyász, tüdőgyógyász szakorvost és rezidenst.

        Az országos tisztifőorvos beszélt arról is, hogy megkezdődtek azok az összehasonlító vizsgálatok, amelyek az antigénalapú gyorstesztek eredményét vetik össze a laboratóriumi PCR-tesztekével.

        Mint mondta, a gyorsteszt alkalmazásával - ha a vizsgálatok eredményesek - sokkal rövidebb időn belül lehet a szervezetben lévő koronavírust kimutatni. Ha ezek az összehasonlító vizsgálatok 90 százalékos pontossággal megegyeznek a laboratóriumi PCR-teszt eredményével, akkor bevonják azokat is a diagnosztikába. "Ezek a gyorstesztek 15 percen belül eredményt adnak, ami nagyon előremutató" - jegyezte meg.

        Ugyanakkor jelezte, hogy a laboratóriumi PCR-teszteteket továbbra is elsődlegesnek tekintik, és bővítik az ehhez szükséges kapacitást.

        Müller Cecília elmondta azt is, továbbra is figyelik a vírus örökítőanyagának mennyiségét a szennyvízben, és bizakodásra ad okot, hogy stagnál ez az érték. Így talán 4-10 nap múlva nem kell a megbetegedések számának emelkedésével számolni - mondta.

        A szakember felhívta a figyelmet, hogy az iskolából kimaradt, koronavírus-fertőzésből felgyógyult gyerekek már nem fertőznek, és arra kérte a pedagógusokat, figyeljenek oda ezekre a gyerekekre, ne érje őket kiközösítés.

        (koronavirus.gov.hu)

        Módosítva: 2020.10.08 17:05, Megjelenés: 2020.10.08 17:05
      • Cikkajánló

        COVID-19

        COVID-19

        Semmelweis Egyetem

        Hazamehetett az első, magyar gyártású remdesivirrel kezelt beteg.

        Helyes orrfújás

        Helyes orrfújás

        Dr. Árki Ildikó

        A kicsik még nem tudják kifújni az orrukat. Tanítsuk meg nekik, hogyan kell!

        Országos tisztifőorvos: gyorsul a járvány terjedése

        Világszerte, de főleg Európában gyorsul a járvány terjedése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

        Országos tisztifőorvos: október 20-ától lesz elérhető az influenza elleni védőoltás

        Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        A hurutos köhögés
        Mikor beszélünk hurutos köhögésről? Mit tehetünk a tünetek enyhítéséért?
        COVID-19 kisokos
        Amit tudnia kell és érdemes a járványról. A legfontosabb ismeretek egy helyen.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetés
      • Szavazás

        Korábbi szavazások