Szalmonellafertőzés okozta a hajdúsámsoni gyerekek tömeges megbetegedését

MTI
megjelent:

Szalmonellafertőzés okozta a hajdúsámsoni gyerekek tömeges megbetegedését - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtófőnöke.

M. Tóth Ildikó tájékoztatása szerint a Debreceni Egyetem klinikai központjában elvégzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták a szalmonellafertőzést. A klinikai központban és a Kenézy Gyula egyetemi kórházban csütörtök óta 75 beteget láttak el, közülük 11-en már hazamehettek. A gyermekgyógyászati klinikán jelenleg 41 gyerek van, az egyetemi kórházban 16 gyereket ápolnak.

Nem rendeltek el iskolaszünetet

Az elmúlt 24 órában 7 felnőtt is érkezett az infektológiára - közölte a sajtófőnök, hozzátéve, hogy senki nincs súlyos, életveszélyes állapotban.

Előző nap azt közölte a sajtófőnök, hogy a debreceni kórházak megteltek, több beteget nem tudnak fogadni, ezért az esetleges további páciensek ellátására a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházat jelölte ki az országos tisztifőorvos.

Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

Az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik - jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

Tudástár

(MTI)

Frissítve: 2019.09.24. 10:09, Megjelent: 2019.09.24. 10:09
Címkék: Szalmonella téma

Cikkajánló

A szalmonella okozta hasmenés

Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Szalmonella
A szalmonellafertőzés (szalmonellózis) gyakori, elsősorban nyáron előforduló, súlyos hasmenéssel járó fertőző megbetegedés. Legfőbb veszélye a hasmenés, hányás miatt kialakuló kiszáradás, ami rövid idő alatt vérnyomásesést, keringési zavarokat okozhat.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.