Megkapta az első ember a HIV elleni védőoltást

HVG
megjelent:

Megkezdte a Moderna az mRNS-alapú, HIV elleni védőoltásának klinikai tesztjét, hogy kiderüljön, mennyire képes megvédeni az embert a szérum a fertőzéstől - számolt be a hvg.hu.

A Moderna még 2021 augusztusában jelentette be, hogy hamarosan megkezdi a HIV ellen kifejlesztett mRNS-alapú vakcina klinikai tesztjét – vagyis embereknek is beadják majd a vakcinát. A cég most azt közölte, most ez a lépés is megtörtént: az International AIDS Vaccine Initiative (IAVI) nevű nonprofit szervezet segítségével kifejlesztett szérum első adagját csütörtökön adták be az első önkéntes résztvevőknek az amerikai George Washington Egyetemen.

Egy emlékeztető oltást is tesztelni fognak

A Moderna a koronavírus elleni védőoltásához hasonlóan az mRNS technológiát használja arra, hogy becsapja a szervezetet és olyan fehérjék előállítását indítsa be, amelyek aztán kiválthatják az immunválaszt. A szakemberek azt remélik, hogy a vakcinával sikerül elérni az úgynevezett B-sejtek előállítását, amelyek semlegesítő antitestekké alakulhatnak át.

A Moderna azt tervezi, hogy nemcsak a védőoltást, hanem egy emlékeztető oltást is tesztelni fog. Az első fázisú vizsgálatba 56 egészséges, nem HIV-fertőzött önkéntest vontak be, akik közül 48-an kapják meg az mRNS-alapú védőoltást. Közülük 32-en később megkapják az emlékeztető oltást is. A maradék nyolc ember csak az emlékeztető védőoltást kapja meg.

Az oltások beadása után hat hónapon át figyeli majd a vállalat az alanyokat, hogy kiderüljön, mennyire biztonságosak az oltások. Emellett molekuláris szinten is megvizsgálja majd az immunválaszt, hogy kiderüljön, hatékony-e a vakcina.

Tovább

(hvg.hu)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
WEBBeteg - Gorzsás Anita, újságíró
WEBBeteg - Gorzsás Anita, újságíró, Szakértő: Dr. Ujj Zsófia
WEBBeteg - Dr. Sarkadi Adrien, infektológus, Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.