• Zika-láz - Szlovéniában is megjelent a betegség

        Szerző: MTI

        Az első, Zika-vírussal fertőzött beteget vették nyilvántartásba Szlovéniában - jelentette be csütörtökön Franc Strle, a ljubljanai Egyetemi Klinikai Központ munkatársa.

        Zika-vírus

        Hogyan terjed? Aki átesett a fertőzésen, védett lesz? Pontosan melyik szúnyog terjeszti? Van ellene védőoltás? A WEBBeteg összeszedte az összes információt, amit a Zika-vírus fertőzésről tudni lehet. Minden, amit jelenleg a Zika-vírusról tudni kell>>

        Szlovéniában az elmúlt időszakban 35 embert vizsgáltak meg fertőzés gyanújával, és csak egy ember vérében mutattak ki Zika-vírust. Ő korábban Latin-Amerikában járt.

        A Közegészségügyi Intézet közleménye szerint az eset nem jelent közegészségügyi veszélyt.

        A Slovenske novice című szlovén bulvárlap csütörtökön azt írta, hogy a Zika-vírussal fertőzött személy Jan Klobucar, a szlovén röplabda válogatott tagja, akinek csapata 14 napja tért haza Brazíliából, ahol a riói olimpiára készült. Klobucar valóban rosszul érezte magát az edzőtábor után, meg is vizsgálták, de a leletei negatívak lettek. A szlovén lap állításait a röplabdaszövetség is cáfolta.

        Hirdetés

        A szúnyogok által terjesztett Zika-vírus különösen a terhes nőkre veszélyes. A szlovén Közegészségügyi Intézet ezért a közelgő riói olimpiára figyelmeztetést adott ki, amelyben nem ajánlja a terhes nőknek, hogy a dél-amerikai országba utazzanak.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A Zika-vírus Közép- és Dél-Amerikában a legelterjedtebb, Európában csak az ezekből az országokból hazatérő turistáknál regisztrálták eddig a betegséget. Az elmúlt hónapokban a térségbeli országok közül megjelent a betegség Szlovákiában és Csehországban is. Az Európai Unió (EU) és a Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országaiban eddig összességében 700 vírusfertőzöttet vettek nyilvántartásba.

        Amerikai szakértők szerint bizonyítottnak tartják, hogy a vírus mikrokefáliát, kóros kisfejűséget okoz a magzatoknál. Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer ilyen csecsemő jött világra.

        A kórokozó Afrikából származik, először az ugandai Zika erdőben egy terhes majomban azonosították 1947-ben, emberben pedig 1968-ban Nigériában. Egyelőre nincs védőoltás vagy orvosság a kór kezelésére.

        (MTI)

        Módosítva: 2016.06.09 16:50, Megjelenés: 2016.06.09 16:50
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Nem lát élesen?

        Nem lát élesen?

        Dr. Árvay Anita

        Unja már a szemüveget és a kontaktlencsét? Megoldás lehet a lézeres szemműtét! (x)

        Szkizofréniával küzd?

        Szkizofréniával küzd?

        Szponzorált tartalom

        Hogyan lehet teljes életet élni ezzel a betegséggel? Tanácsok a sorstársaknak. (x)

        Minden, amit jelenleg a Zika-vírusról tudni kell

        Hogyan terjed? Aki átesett a fertőzésen, védett lesz? Pontosan melyik szúnyog terjeszti? Van ellene védőoltás? A WEBBeteg összeszedte az összes információt, amit a Zika-vírus fertőzésről tudni lehet.

        Súlyos szembetegségekkel állhat összefüggésben a Zika-vírus

        Brazíliában több mikrokefáliával született csecsemőnél tapasztaltak látást fenyegető rendellenességeket is, amelyek feltételezhetően a Zika-vírussal való méhen belüli fertőzéssel hozhatók összefüggésbe – derült ki a JAMA Szemészet által publikált tanulmányból.

        A kisfejűség (mikrokefália) okai, tünetei és kezelése

        A mikrokefália egy olyan ritka neurológiai állapot, melyben a csecsemő feje lényegesen kisebb, mint a vele azonos korú és nemű gyerekeké. A születésnél kimutatható kisfejűség általában a méhen belüli abnormális agyfejlődés eredménye, de előfordul, hogy születés után nem növekszik az agy olyan mértékben, ahogy kellene.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.