• Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

        Szerző: WEBBeteg/OEK

        Tart még az influenzajárvány? Mennyi az esélye, hogy megbetegszik? Tájékozódjon az aktuális helyzetjelentésből.

        2016. március 7-13. között az előző hetinél 35%-kal kevesebb, 23 600 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, így a végéhez közeledik az idei influenza szezon.

        A 10. héten a fővárosban és 15 megyében csökkent, továbbá 1 megyében (Csongrád megye) nem változott, és 3 megyében (Békés, Somogy és Vas) emelkedett az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. A 100 000 lakosra jutó orvoshoz fordult betegek becsült száma Vas (452), Jász-NagykunSzolnok (354), és Zala (352) megyében volt a legmagasabb, Tolna (112) és Bács-Kiskun (118) megyében pedig a legalacsonyabb. A héten négy megye kivételével (Békés, Komárom-Esztergom, Tolna és Zala megye) az ország valamennyi közigazgatási területén diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenzás megbetegedést. 

        A korcsoport szerinti megoszlás nem változott

        A betegek 43,6%-a gyermek, 30,4%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 19,0%-a, 7,0%-uk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. Az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága változatlanul a 3-5 évesek (779,4%ooo) és a 6-14 évesek (677,7%ooo) között volt a legmagasabb.

         

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Lassan lecseng a 2016-os járvány

        A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy hazánkban a 2016. év 10. hetében tovább csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók becsült száma (23 600 fő). . A héten összesen 54 influenzavírust azonosítottak, az influenza-pozitivitási arány 50,0% volt. A 38 influenza B és a 16 influenza A vírus mellett 5 légúti óriássejtes vírust (RSV) jelenlétét is kimutatták. 

        A járvány ideje alatt (2016. 04-10. hét) 53 közösségi járványt jelentettek Budapestről és 12 megyéből. A járványok 1 bölcsődét, 23 óvodát, 21 általános iskolát, 2 általános és középiskolát, 1 gimnáziumot, 3 kórházat és 1-1 fogyatékos otthont illetve szociális intézményt érintettek. 35 esetben történt mintavételezés, és 13 esetben az influenza B kóroki szerepét igazolták. 

        Erősítse immunrendszerét: tavaszi feltöltődés vitaminokkal

        Szervezetünk megfelelő működéséhez és jó közérzetünkhöz többek között a megfelelő vitaminszint is hozzájárul. Cikkünkből megtudhatja, milyen tünetekkel jár az egyes vitaminok hiánya, és mik a természetes vitaminforrások. Tavaszi feltöltődés vitaminokkal >>

        (WEBBeteg összeállítás, Forrás: OEK)

        Legutóbb frissült: 2016.03.17 13:11
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Prosztatagyulladás

        Prosztatagyulladás

        BOE - Kulcsár Flóra

        Már az első tünetek jelentkezésekor ajánlott felkeresni egy szakorvost.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Elváltozások a férfi nemi szervén - Minden, amit szégyell megkérdezni

        Csomó, duzzanat, piros foltok, váladék, gyulladás, kivörösödés a péniszen. Sok férfi találkozik élete során hasonló tünetekkel, ám sajnos csak kevesen fordulnak szakértőhöz. Válogatás az Orvos válaszol rovat kérdései közül.

        Mekkora esélye van, hogy 5 éven belül meghal? - Becslés vérteszttel

        Jelenleg több száz olyan konkrét betegség létezik, amelynek a diagnosztikai kritériumaihoz, azaz, hogy fennáll-e a betegség vagy sem, elegendő egy egyszerű vérvizsgálat. A vérben előforduló különböző eltérések lehetnek kórjelzőek, előszűrésnek tehát kiváló a vérvétel, nem helyettesítik azonban a pontos diagnosztikát.

        Aktuális influenzahelyzet - Levonulóban az influenzajárvány

        2018. február 26. és március 4. között a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az előző héthez viszonyítva 17,6%-kal kevesebb beteg, 56 800 fő fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt.

        Torokfájás: Mikor van szükség antibiotikumra?

        A vírusos eredetű megfázás tüneteként sokszor jelentkezik torokfájás, gyakran ez a betegség első tünete. A torokfájás lehet bakteriális eredetű is, a gyógyuláshoz ilyenkor antibiotikumra is szükség van. Milyen tünetek alapján különböztethetjük meg a vírusos fertőzést a bakteriálistól, mikor forduljunk orvoshoz?

        Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma

        A 6. héten tovább emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma: 2016. február 5-11. között a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az országban az előző hetinél 27,5 százalékkal több, 60 900 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

        A gyakori fertőzések immunhiányos betegséget jelezhetnek

        Immunhiányos betegség esetén az immunrendszer egy része nem látja el tökéletesen feladatát. Ha a hiányzó működés, vagy a nem megfelelő funkció oka öröklött - a születéskor már meglevő - elsődleges vagy veleszületett immunhiányról beszélünk. A tünetek már csecsemőkorban jelentkezhetnek, de olyan is előfordul, hogy akár évtizedekig lappanganak.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.