Zika-láz - Szlovákiában is megjelent a vírus

Szerző: MTI

Szlovákiában is megjelent a Zika-vírus okozta első megbetegedés - idézte Viliam Cislák egészségügyi minisztert szerdán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A tárca közlése szerint egyelőre egy fertőzött személyről tudnak. A Zika-vírus jelenlétét annál a nőnél mutatták ki, akinél még a múlt hét folyamán merült fel a fertőzöttség gyanúja. A fiatal nőt január 26-án a kelet-szlovákiai Eperjes (Presov) kórházában vizsgálták ki, miután egy hónapos dél-amerikai útjáról hazatérve egy meghatározatlan megbetegedés tüneteit észlelte magán. A pácienstől vett mintákat Hamburgba küldték kivizsgálásra, ott mutatták ki a vírust.

A zika-vírussal fertőzött, de stabil állapotban lévő nőt nem sokkal a kivizsgálás után otthoni kezelésre haza is engedték. „Nincs szükség arra, hogy elkülönítsék, a betegség cseppfertőzéssel nem terjed, lefolyása olyan, mint egy influenzának” - mondta Viliam Cislák a fiatal nő esete kapcsán szerdán újságíróknak nyilatkozva.

Globális egészségügyi vészhelyzet

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején hirdetett globális egészségügyi vészhelyzetet, mivel becslései szerint már az idén négymillióra emelkedhet a zika-lázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.

A Zika-vírus és a Guillain-Barré-szindróma

Francia kutatóknak sikerült bizonyítaniuk az összefüggést a Zika-vírus és a bénulást okozó Guillain-Barré-szindróma (GBS) között, ami azt jelenti, hogy a Zika-járvány sújtotta országokban várhatóan növekedni fog az idegrendszert érintő betegség előfordulásának gyakorisága.

Összefüggés a vírus és a bénulást okozó Guillain-Barré-szindróma között

Tekintse meg összefoglalónkat! Minden, amit jelenleg a Zika-vírusról tudni kell

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Diabétesz Diabétesz

A cukorbetegség bőrön megjelenő tünetei és következményei.

Dohányzás Dohányzás

Hogyan függ össze a tüdőbetegségekkel?

Koronavírus - Tovább emelkedik a...

A szennyvízminták SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációja emelkedik. A mintázott helyszínek többségét stagnáló tendencia...

Új eszköz segítségével...

A koronavírus fehérjéinek károsítása nélkül sikeresen szüntették meg a világjárványt okozó kórokozó wuhani és delta variánsának...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.