• OEK: egyre kevesebben oltatják be magukat influenza ellen

        Szerző: MTI

        Évek óta jelentősen csökken Európa-szerte azok száma, akik beoltatják magukat influenza ellen, Magyarországon tavaly kevesebb mint 800 ezer ember kérte a védőoltást, míg korábban egymilliónál is több vakcina fogyott - mondta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

        Molnár Zsuzsanna kiemelte, még most sem késő kérni az oltást, a vírus ugyanis még nem jelent meg az országban. Az év első hetében ugyan 7400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ám a betegséget nem mutatták ki még senkinél - közölte, hozzátéve, a vírus északról már közelít.

        Hirdetés

        A főorvos a megelőzés tekintetében az időjárásnak megfelelő öltözködésre hívta fel a figyelmet, a vírus ugyanis egy megfázás következtében legyengült szervezetet könnyebben fertőz meg.

        Felidézte, tavaly nagy járvány volt Magyarországon, és a betegség már január közepén, az átlagosnál néhány héttel korábban megjelent az országban.

        Még időben van, aki védőoltást szeretne kérni

        Európában már megkezdődött az influenza vírusok terjedése. Hazánkban még időben van, aki védőoltást szeretne kérni. Az Országos Epidemiológiai Központ heti jelentése szerint hazánkban még nincs influenza-aktivitás, így még nem késtek el azok, akik védőoltással szeretnének védekezni a kellemetlen tünetekkel járó és akár súlyos vagy halálos szövődményekhez is vezető betegség ellen. Influenza: Még időben van, aki védőoltást szeretne kérni>>

        (MTI)

        Módosítva: 2016.01.14 15:24, Megjelenés: 2016.01.14 15:24
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Sport

        Sport

        Sándor Judit, erőnléti edző

        Miért kell nyújtani? Miért sérülünk le, ha nem nyújtunk? Cikkünkből megtudhatja.

        Rett-szindróma

        Rett-szindróma

        Dr. Debreczeni Anikó

        Fejlődési rendellenesség, amely a központi idegrendszert érinti elsődlegesen.

        Az infarktusos betegek gyógyszerszedését segítő program indul

        A szívinfarktuson átesett betegek gyógyszerszedési hatékonyságát javító programot indít a Magyar Gyógyszerészi Kamara szakmai szervezetekkel együttműködve - jelentette be Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár és Hankó Zoltán, a kamara elnöke.

        Előre jelezhetik a szívinfarktust

        Előre jelezheti a szívinfarktust egy magyar kutatócsoport új rizikóbecslő orvosi eljárása - mondta a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának kutatóorvosa.

        Férfi influenza: valós betegség lehet?

        A férfi influenza kifejezést leginkább pejoratív értelemben használjuk azokra, akik túl sokat panaszkodnak a megfázásuk vagy influenzájuk miatt. Egy kutatás eredménye azonban arra enged következtetni, hogy a férfi influenza valós betegség lehet.

        Ezek a leggyakoribb tévhitek az influenzával kapcsolatban

        Szakértők szerint az influenzával kapcsolatos tévhitek elleni harc legalább olyan nehéz, mint a vírus legyőzése. Mivel az influenza veszélyes, akár még halálos is lehet, fontos, hogy mindannyian tudjuk, mi a mese és mi a valóság. Íme a leggyakoribb tévhitek.

        Influenza elleni védőoltás: kinek érdemes beadatni?

        Hazánkban minden évben október elejétől számítunk az influenzás megbetegedések szezonális előfordulására. Amennyiben mindenképp el akarjuk kerülni a megbetegedést, nincs más teendőnk, mint beadatni az influenza elleni védőoltást. A vakcia beadatása kifejezetten ajánlott az időseknek, a krónikus betegeknek és a munkakörükből kifolyólag sok emberrel érintkezőknek, illetve a gyermekközösségek tagjainak.

        Mindent az influenzáról és az oltásról

        Bár az influenza vírusa még sehol nem jelent meg az országban, botorság volna arra számítani, hogy ez hosszútávon így is marad. A vírus elleni legjobb védekezés a védőoltás, de minden évben akadnak olyanok, akik az éppen aktuális vakcinában látják az emberiség kiirtásának legbiztosabb módszerét. Lássuk, mi az igazság, és mi az alaptalan riogatás az influenzával és az oltással kapcsolatban!

        Hogyan készül az influenzaszezonra?

        A legtöbben, a lakosság 40%-a vitaminokkal készül a megfázásos időszakra - derül ki a Szinapszis Kft.legfrissebb kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.humegbízásából készített.

        Megfázás? Influenza? H1N1? Hogyan különböztethetőek meg?

        Honnan is tudható, hogy van-e aggodalomra okunk, ha tüsszögünk? Noha a megfázás, a szezonális influenza és a H1N1 mind felső légúti megbetegedések, különböző vírusok okozzák azokat.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.