Súlyos az idei influenzaszezon

Szerző: WEBBeteg - Cs. K., fordító

Az idei influenzaszezonban már számos megbetegedést jelentettek, de túl korai még azt találgatni, hogy vajon elértük-e a csúcsot – figyelmeztetnek a szakértők. Az idei influenzaszezon súlyosnak ígérkezik, különösen az idősek, kisgyermekek és az olyan alapbetegségben szenvedők számára, mint például az asztma vagy a sarlósejtes vérszegénység.

Még nem késő védőoltást kérni

Az Országos Epidemiológiai Központ heti jelentése szerint Magyarországon még nem terjed járványosan az influenza, így még nem késő védőoltást kérni - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A szakértők sürgetik, hogy aki eddig még nem oltatta be magát, feltétlenül tegye meg, illetve, hogy az első tünetek jelentkezésekor mielőbb forduljanak orvoshoz, hiszen az időben alkalmazott antivirális szerek nagymértékben csökkentik a betegség lefolyásának súlyosságát. Az idei influenza súlyosságát mutatja az is, hogy csak az USA-ban eddig 26 gyermek halt bele a betegségbe. Noha a felnőttek influenza okozta halálozási számát nem követik, a korábbi évekhez képest jelentősen nőtt a betegséghez köthető és a tüdőgyulladásos (influenza szövődménye) halálesetek aránya.

Ebben a szezonban a domináns influenzatörzs a H3N2, amiről a szakemberek korábban úgy vélték, az idén nem valószínű, hogy nagy fenyegetést jelentene, ezért az influenza elleni vakcina nem tartalmazza ezt a törzset, melynek hatására az immunizálás nem olyan hatékony, mint a korábbi években. A vakcina frissítésén már dolgoznak, hamarosan elérhető lesz.

Egy átlagos influenzaszezon 13 héten át tart, így még nem késő beoltatnia magát!

Mit tegyen, ha tünetei vannak?

Noha a betegségért felelős fő törzs kimaradt a védőoltásból, az a többi influenzatörzs ellen komoly védelmet nyújt, így van értelme beoltatni magát.

Amennyiben influenzás tüneteket tapasztal, mielőbb forduljon orvoshoz! Az antivirális szerek sokat segítenek a gyógyulásban. A jelenleg kapható vírusellenes szerek mind segítenek a tünetek enyhítésében, a betegség időtartamának lerövidítésében, illetve a szövődmények kockázatának enyhítésében. Használatukkal elkerülhető a kórházi kezelés, sőt, akár még életet is menthetnek.

Noha sok orvos vonakodik felírni ezeket a vírusellenes készítményeket, míg a tünetek jelentkezését követő 2 nap el nem telik, a legjobban akkor hatnak, ha a korai szakaszban alkalmazzák őket. Természetesen, ha később kezdi el szedni, akkor is érezni fogja a gyógyszer pozitív hatásait. Általánosan a dózis napi 2 tabletta 5 napon keresztül, és nem kell attól tartani, hogy rezisztenssé válik a gyógyszerre.

Noha az antivirális gyógyszerek nem olcsóak, ne feledje, hogy a munkából való kiesés és egy esetleges kórházi kezelés sokkal drágább. Amennyiben influenza tüneteit tapasztalja magán, maradjon otthon, ne menjen dolgozni/iskolába, kerülje a másokkal való érintkezést és mielőbb keresse fel orvosát!

(WEBBeteg - Cs.K., fordító, Forrás: webmd.com, Lektorálta: Dr. Osikóczki Orsolya)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Vesebetegség Vesebetegség

Kerülendőek a kalcium és magas oxálsav tartalmú ételek?

Májfoltok Májfoltok

Kialakulás és kezelés. Hogyan előzhető meg a májfoltok kialakulása?

Mit tudunk jelenleg a koronavírus...

Nemrégiben Dél-Afrikában ismét egy újabb koronavírus-variánst azonosítottak a kutatók. Szoros nyomon követése, alapos vizsgálata nyomán arra a...

6 dolog, amihez sose nyúljon a...

Az évnek eme időszakában olybá tűnhet, hogy a megfázás és influenza gyorsabban terjed az irodában, mint egy zsúfolt óvodában. Azonban ennek...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.