Számos kórokozót mutattak ki az árvíz után a Római-part talajában

MTI
megjelent:

Számos kórokozó jelenlétét mutatta ki a Grazi Egyetem laboratóriuma azokban a talajmintákban, amelyeket az idei júniusi árvíz után a Római-parton gyűjtöttek - tájékoztatta a Római-partért Egyesület szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a mikroorganizmusok közül több is súlyos betegségeket okozhat, s hosszú idővel az ár levonulása után is jelen lehet a környezetben. A teljes fertőtlenítés a helyi élővilágot veszélyezteti - tették hozzá, jelezve: a Római-part árvízvédelmének mielőbbi megoldását szorgalmazzák.

A civil szervezet emlékeztetett arra, hogy a Duna 7,5 méteres vízállásánál kikapcsolják az áramszolgáltatást a Római-parton, ezáltal a csatornákban megszűnik a szennyvizek átemelése, a partot ellepi az emésztőkből és a csatornákból kiáramló szennyvíz és a folyó egyéb hordaléka.

Tájékoztatásuk szerint az árvíz után talajmintákat küldtek független laboratóriumi vizsgálatra, amely szerint öt kórokozó mennyisége - köztük a szalmonella, a kólibaktérium és az úgynevezett fekális coliform-szám - túllépte a közterületeken megengedett határértéket.

Az egyesület álláspontja szerint a terület felemelkedése és Budapest lakosságának egészséges környezethez való állampolgári joga egy vízparti védművel biztosítható, amelynek tervezésekor és építésekor figyelembe kell venni a part természeti adottságait.

Júniusban, az árvíz idején Budapestnél 891 centiméter volt a folyó legmagasabb vízállása.

(MTI)

Cikkajánló

Magas vérnyomás hatásai Magas vérnyomás hatásai

A kezeletlen magas vérnyomás milyen elváltozásokat eredményezhet?

Túl sok stressz Túl sok stressz

Hogyan jelezheti testünk, hogy túl sok stressznek vagyunk kitéve?

Árvíz - Fertőzésveszély és megelőzés

Az áradó víz házakat, gazdasági épületeket, ipari létesítményeket rombol és magával sodor állati tetemeket, vegyszereket, kommunális hulladékokat, árnyékszékek...

Kitelepítés - Hogyan készüljön fel, hogy készítse fel állatait az árvízre?

Ha közeleg az árvíz, akkor kizárólag az Ön és családja biztonsága legyen a legfontosabb. Ha elegendő ideje van, próbálja meg otthonát is felkészíteni az...

Mi legyen a kitelepítési csomagban?

Fontos, hogy elkészítse saját kitelepítési csomagját, amibe minden olyan tárgyat és eszközt beletesz, amire szüksége lehet az otthonától távol árvíz idején.

Schirilla György - Embert próbáló téli úszás immár 15 éve

A hétvégén, Szarvason, a Holt-Körösben folytatja 15 éve elkezdett sorozatát Schirilla György úszó, aki egy szép hagyományt visz tovább, édesapja ugyanis 1957...

Ingyenes cikkértesítő
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.