Ukrajnában a legsúlyosabb az AIDS-helyzet

Szerző: FH

Az ENSZ szerint az AIDS helyzet Ukrajnában a legfenyegetőbb Európán belül, és felszólítja a kijevi kormányt, hogy fokozza a betegség elleni harc finanszírozását - áll az ENSZ által az AIDS elleni küzdelemre létrehozott szervezet, az UNAIDS tájékoztatójában, amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetett pénteken.

A dokumentum egyebek mellett rámutat, hogy becsült adatok szerint az AIDS elterjedtsége a felnőtt lakosság körében meghaladja az 1,63 százalékot Ukrajnában. A tavalyi év végéig több mint 122 ezer HIV-fertőzéses esetet regisztráltak a járvány 1987-es kitörése óta, ezen belül több mint 22 ezer AIDS-megbetegedéses esetet és legalább 12490 embert, akik AIDS-ben haltak meg.

Ezek a számok ugyanakkor csupán egy részét ölelik fel mindazoknak, akik HIV-vel és AIDS-szel élnek Ukrajnában. A nemzeti becsült adatokból kiindulva az országban jelenleg mintegy 440 ezer HIV-fertőzött ember élhet, teszi hozzá az ENSZ.

Az Ukrajnában tapasztalható HIV- és AIDS-járvány elsősorban a fokozottan veszélyeztetett lakossági csoportokra összpontosul, köztük az intravénás kábítószerekkel élőkre, a szexiparban dolgozókra és a homoszexuálisokra. A legutóbbi adatok szerint azonban legalább három megyében - a kijeviben, az odesszaiban és a mikolajiviban - a HIV-fertőzöttség a terhes nők körében meghaladja az 1 százalékot, ami arról tanúskodik, hogy a járvány fokozatosan a lakosság egészére kiterjed.

Francis O''Donnell, az ENSZ ukrajnai rendszerének koordinátora a kialakult helyzet miatt az eddigieknél hatékonyabb hosszú távú AIDS-ellenes állami program kidolgozását sürgeti, amely a nélkülözhetetlen költségvetési támogatást is megkapná.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Menopauza Menopauza

Sokaknál lelki instabilitás is jelentkezhet. Mit lehet tenni?

Fordulóponthoz érkezett az...

Úgy hírlik, Dél-Afrika túljutott az omikron-perióduson, és ez reménységet önthet a világ többi országának lakosságába is.

Valóban névtelen az anonim...

Sokan nem merik elvégeztetni az anonim HIV-tesztet, mert attól tartanak, hogy személyes adataik mégis kikerülnek valahogy, és ez hátrányosan érinti...

Az AIDS kórokozója áthatol az ép...

A kutatók eddig azt gondolták, a hüvely egészséges nyálkahártyája védelmet nyújt a HIV-vírus ellen. Tévedtek: a kórokozók közvetlenül a vagina...

Ne köss kompromisszumot - védekezz!

December 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja. A halálos kimenetelű betegség már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte, így hazánkban is....

AIDS, HIV és a pornót néző gyerekek

Az AIDS-szel összefüggő okok miatt 2018-ban 770 ezer HIV-fertőzött halt meg a világon. Az ENSZ AIDS-ellenes programjának (UNAIDS) adatai szerint ez jó...

2030-ra ne legyen több AIDS és...

Életeket ment, aki csökkenti azon fertőzöttek számát, akik csak késve jutnak hozzá a HIV és/vagy HCV-kezeléshez, hangzik a HepHIV2017 konferencia...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.