• Calici vírus okozhatta a tömeges fertőzést a Balatonnál

        Szerző: WEBBeteg/MTI

        Valószínűleg emberi ürülékből származó calici vírus okozhatta a Magyar Úszás Napján, Balatonfüreden történt megbetegedéseket. A calici vírus rendkívüli fertőzőképességének köszönhetően, világszerte, a vírusos gyomor-bélhurutok 30-40 százalékát, és az ilyen jellegű járványok 75-89 százalékát okozzák.

        Magyar Úszás Napja

        A szombati Magyar Úszás Napja keretében rendezett balatonfüredi nyíltvízi úszó Európa Kupa-verseny, illetve a csaknem 3500 amatőr és profi sportoló részvételével megtartott Samsung Olimpiai Úszófesztivál után többen megbetegedtek. Az olimpiai bajnok Risztov Éva mellett a verseny férfi győztesét, Gyurta Gergelyt is kórházba kellett vinni.

        Paller Judit erről szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón beszélt, hangsúlyozva, az ügy vizsgálata egyelőre nem zárult le, így pontosan nem tudni a fertőzés pontos forrását, ezért továbbra is elképzelhető, hogy a vírus egy a versenyre már megbetegedve érkező részvevőtől, vagy valamilyen illegális szennyvízforrásból származik.

        Hirdetés

        Az országos tisztifőorvos kiemelte, a Balatonon korábban tapasztalt halpusztulás jelenlegi feltételezésük alapján nem hozható összefüggésbe az esettel, ahogy más tóparti megbetegedések sem.

        Paller Judit aláhúzta, a Balaton vize továbbra is kiváló, a hasonló vírusok ugyanis csak nagyon lokalizáltan és rendkívül kis mértékben életképesek a nyílt vízben.

        Paller Judit a hasonló esetek elkerülése érdekében többször felhívta a figyelmet a személyes higiénia fontosságára és arra, hogy a megbetegedés tüneteit észlelők kerüljék a közösségeket és próbálják megakadályozni a vírusok terjedését.

        Melyek a calicivírus-fertőzés tünetei?

        Jellemző a rövid lappangási idő (24-36 óra), a betegség tünetei a hányás, a hasmenés, a hasi fájdalom és a testhőmérséklet emelkedése. Korcsoporttól függően a hányás, hasmenés megoszlása különböző: gyermekkorban a hányás (akár hasmenés nélkül is), időskorban viszont a hasmenés (akár hányás nélkül is) a vezető tünet.

        További tünet lehet még a fejfájás és az izomfájdalom. Általában a megbetegedés rövid lefolyású, az érintettek 1-3 nap alatt gyógyulnak. A szövődmény ritka, viszont a gyors só- és folyadékvesztés miatt, különösen az idősek és a kisgyermekek, az immunológiailag károsodott egyének veszélyeztetettek és kórházi kezelésre szorulhatnak.

        A calicivírus-fertőzést csak tünetileg lehet kezelni

        A betegség kezelése tüneti, antibiotikum szedése fölösleges, sőt ebben az esetben ártalmas. Miután a hasmenés elsősorban nem a szervezet energiaigényét, hanem a folyadék- és sóháztartását veszélyezteti, ezért a diéta legfontosabb feladata, hogy folyamatosan pótolja a szervezet folyadék- és elektrolitveszteségét. Emellett a szervezet beszűkült emésztési és felszívódási képességét szem előtt tartva, a megfelelő étrend alkalmazásával könnyítse az emésztőrendszer munkáját.

        (WEBBeteg - MTI)

        Módosítva: 2014.06.26 09:10, Megjelenés: 2014.06.26 09:10
      • Cikkajánló

        Neuropátiára utaló jelek

        Neuropátiára utaló jelek

        Prof. Dr. Barkai László

        Megfelelő odafigyeléssel viszonylag korán felismerhetőek.

        A száraz bőr okai

        A száraz bőr okai

        Dr. Bodnár Edina

        Számos ok állhat a háttérben. Melyek ezek? Mit tehet a kellemetlen panasz ellen?

        Életeket ment a vastag- és végbélszűrés

        November közepén a Kor Kontroll Társaság az Országos Onkológiai Intézettel (OOI) közös nyílt napot tartott, hogy felhívja a figyelmet a vastag- és végbélrák megelőzésének, illetve korai stádiumban történő felismerésének, szűrésének jelentőségére.

        Mit kell tudni a vastagbéltükrözésről?

        A vastagbéltükrözés a végbél, a vastagbél és a vastagbél-vékonybél átmenet szakaszán előforduló rendellenességek, elváltozások felismerésére irányuló eljárás, melynek során nemcsak diagnosztizálásra, hanem szövettani mintavételre és bizonyos terápiás beavatkozásokra is lehetőség van.

        A calicivírus-fertőzés tünetei és kezelése

        A calici a hasmenést leggyakrabban okozó vírusok közé tartozik, a rotavírus, az enterális adenovírusok, továbbá az astro- és coronavírusok mellett. Milyen tünetei vannak a calicivírus-fertőzésnek, és hogyan kezelhető?

        A leggyakoribb gyermekbetegségek

        Sok esetben nem a fertőzés maga veszélyes, hanem a lehetséges szövődmények kialakulása. Szerencsére ezen betegségek jó része védőoltással megelőzhető.

        Balatoni fertőzések: az emberi hanyagságnak nincs párja!

        Az enterális fertőzések (pl. Salmonella, hepatitis A, Calici-vírus) kialakulásának mindig valamilyen emberi mulasztás, a nemtörődömség, a higiénia hiánya az egyik fő okozója. Mint arról már nálunk is olvashattak: néhány napja Calici-vírus miatt történt tömeges gyomor-bélrendszeri megbetegedés a balatonszárszói gyermektáborban, június végén pedig a balatonfüredi úszóversenyen lettek rosszul a résztvevők, köztük az olimpiai bajnok Risztov Éva.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.