Végbélrák - A betegség kialakulása, első tünetei

Dr. Pászthory Erzsébet
szerző: Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyász - WEBBeteg
frissítve:

A végbélrák fiatalkorban ritka, az esetek döntő többsége 50 éves kor fölött jelentkezik. Míg a vastagbélrák azonos arányban fordul elő mindkét nemben, a végbélrák a férfiak esetében gyakoribb.

A vastag- és végbélrák ismerete kiemelkedő jelentőségű, mert:

  • a leggyakoribb daganattípusok közé tartoznak - Magyarországon évente kb. 9000 új beteget diagnosztizálnak.

  • jelentős halálozási rátával rendelkeznek - Magyarországon évente mintegy 6000-en halnak meg bélrendszeri daganat következtében

  • a tünetek intim jellege miatt a betegek sokszor nehezen szánják rá magukat az orvos felkeresésére.

A szomorú helyzeten azonban lehet és kell is változtatni, mivel ezek a betegségek szűrővizsgálattal megelőzhetőek, illetve a korszerű kezelési lehetőségek birtokában a korai felismerést követően teljes gyógyulás is várható.

A bélrendszer alsó szakaszán áthaladó, fokozatosan besűrűsödő béltartalom széklet formájában távozik a szervezetből. A vastagbél felső szakaszán még hígabb béltartalom, tágasabb lumen miatt könnyebben alkalmazkodik a bél, , mint a végbél környékén, ezért minél alsóbb szakaszon alakul ki valamilyen elváltozás, annál hamarabb okoz tüneteket.

Hogyan alakul ki a végbéldrák?

A béldaganatok túlnyomó része jóindulatú elváltozásokból, polipokból alakul ki. Ezek még nem okoznak tüneteket, általában endoszkópos módszerrel, műtét nélkül eltávolíthatók. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, ugyanis a kolonoszkópos szűrővizsgálat során észlelt polipok eltávolításával megelőzhető a daganat kialakulása.

Kolonoszkópia - Ép nyálkahártya, végbélpolip és végbélrák
Kolonoszkópia - Ép nyálkahártya, végbélpolip és végbélrák

Ez is érdekelheti Végbélpolip - Válaszok a leggyakrabban feltett kérdésekre

Mik a hajlamosító tényezők?

Röviden szinte minden, ami civilizációs ártalomként jelentkezhet: mozgásszegény életmód, vegyszer- és tartósítószer-tartalmú, rostokban szegény élelmiszerek fogyasztása, dohányzás, rendszeres alkoholfogyasztás.

A genetikai hajlam is lényeges, ugyanis kimutatható, hogy egyes családokban a betegség halmozott gyakoriságban fordul elő.

Végbélrákra utaló tünetek

A béldaganatok szűkíthetik a bélcsatornát, vérezhetnek, illetve hosszabb idő után a bélfalon túl terjedhetnek.

  • A bélcsatorna szűkülete a fájdalmas székletürítést, hasi fájdalmakat, puffadást okoz. A végbél daganatos betegségei okoznak leghamarabb ilyen panaszokat.

  • A vérzés jelentkezhet a székletben észlelt nagy mennyiségű friss vér formájában, de gyakran csak az ismeretlen eredetű vérszegénység okának keresése irányítja a figyelmet a vastagbélben levő vérzésforrásra. Ugyanakkor aranyerességből is származhat a széklet (általában végén) észlelt friss vér. A két kórképet a hasonló tünetek miatt ezért érdemes hasonlóan komolyan venni.

  • A bélfalon túl terjedés a hasi nyirokutakon át különböző szervekbe (elsősorban máj, tüdő) történő áttétek kialakulását jelenti.

Daganatos betegség gyanúja: a gyors diagnózis életet menthet!
Az aspirációs citológia szakrendelés olyan betegeknek képes gyors diagnosztikus segítséget adni, akiknél tapintással vagy megelőző képalkotó diagnosztikai vizsgálattal (pl. ultrahang) olyan csomót vagy göböt találtak, amely rosszindulatú elváltozásra is utalhat. Ilyenek lehetnek a pajzsmirigyben, az emlőben, a nyálmirigyben, a nyirokcsomókban, a bőr alatti szövetekben található elváltozások.

Hogyan előzhető meg a végbélrák?

Életmód: étrendünk tartalmazzon minél több rostban gazdag, nyers zöldségfélét. Kerüljük a konzervek, készételek, füstölt húsok fogyasztását. A rendszeres testmozgás a belek egészségét is elősegíti, a salakanyagok ugyanis is gyorsabban távoznak a bélrendszerből.

Szűrővizsgálat: a vastagbélrák felismerésének jelenleg egyetlen hatékony módja a kolonoszkópos szűrővizsgálat. A tünetet nem okozó polipusok eltávolításával a daganatok kialakulása megelőzhető, illetve a korai stádiumban megszülető diagnózis a gyógyulási esélyeket megsokszorozza. 50 éves kortól ajánlott, illetve, ha a családban vastagbéldaganat fordult elő, előbb (ebben az esetben ajánlom az időpont egyeztetését szakorvossal).

Ezt olvasta már? Mikor érdemes szűrésre menni, ha a családban előfordult béldaganat?

Mikor forduljunk orvoshoz?

  • a székletben észlelt vér eredetét minden esetben fel kell deríteni, ez ugyanis a vastag- és végbélrák tünete is lehet;

  • székelési rend megváltozása - hasmenés vagy székrekedés, esetleg ezek váltakozása - esetén;

  • a fájdalmas székletürítés, gyakori székelési inger – jellemzően végbélrákhoz társuló tünet;

  • hasi fájdalom, görcsök, puffadás, fokozott bélmozgások - a daganat által okozott bélcsatorna-szűkületet jelezhetik vastagbélrák és végbélrák esetén is;

  • vérszegénység - utalhat tartós, észrevétlen vérezgetésre a vastagbélből.

Végbéltükrözés

A vizsgálat során jellemzően a végbél szakasz mellett a vastagbeleket is átvizsgálják (kolonoszkópia, béltükrözés) egy hajlékony, női gyűrűsujjnyi vastagságú eszközzel. A bélcsatorna megtekintése mellett lehetséges az esetleges elváltozásokból szövetminta vétele, illetve általában a polipok eltávolítása. Előtte hashajtással ki kell tisztítani a belet. Az előkészítés részleteiről minden vizsgáló helyen részletes tájékoztatót kap a páciens.

A procedúra általában 20-30 percig tart, a vele járó puffadást és enyhe fájdalmat enyhíti az előtte adott intravénás görcsoldó-fájdalomcsillapító injekció. Lehetőség van (sajnos, nem mindenhol) a rövid altatásban történő vizsgálatra is, ennek előnye, hogy semmilyen kellemetlenséget nem él meg a páciens.

Teendő kivizsgálás után

A tükrözés eredményétől függ a további tennivaló és az esetleges kezelés kiválastása.

  • negatív kolonoszkópia esetében 5 évente ajánlott a szűrővizsgálat ismétlése;

  • polipeltávolítás után a további teendők a szövettani eredménytől függenek, ezt a vizsgálatot végző orvossal szükséges egyeztetni;

  • végbélrák diagnózisa esetén (amennyiben a polipok szövettani vizsgálata rosszindulatú elváltozást igazol) a kezelés attól függ, milyen kiterjedtségű a folyamat. Általában több szakorvosból álló, úgynevezett onko-team irányítja ilyenkor a szükséges vizsgálatokat és kezelést.

Leggyakrabban az érintett bélszakasz műtéti eltávolítása az első lépés, ezt követheti más kezelési mód (pl. kemoterápia).

A végbélrák kezelése

A daganat által érintett végbél szakasz műtéti eltávolítása a kezelés legfontosabb eleme. Súlyos esetben, amennyiben már a vastag- és végbél nagy része érintett (és rendszerint a daganat más szervekre is áttétet képzett), nem végezhető el a műtét (inoperábilis). A végbélrák sebészetében az utóbbi években egyre elterjedtebbek az úgynevezett mikrosebészeti technikák, melyek kisebb beavatkozást jelentnek, mint a hagyományos hasi műtétek.

A végbélnyílás közelében levő, illetve a már előrehaladott daganatok esetében a bél hasfalon át történő kivezetésére (sztóma kialakítása) is szükség lehet.

A műtét során eltávolított bélszakasz szövettani vizsgálata határozza meg a további kezelést. Ha a daganatszövet nem terjed a bélfalon túl, általában nem javasolt további kezelés, a sebészeti megoldással eltávolítható a daganat.

Mélyebbre terjedő, esetleg áttéteket adó folyamat esetén kemoterápia, esetleg további műtét vagy sugárkezelés szükséges. Kemoterápiával a más bélszakaszon vagy esetleg más szervekben megjelent kisebb daganatos sejtek is elpusztíthatóak.

Milyenek a betegek kilátásai?

Az életkilátásokat a daganat kiterjedtsége határozza meg: végbéldaganat esetén az 5 éves túlélés a kezdeti stádiumban operált betegeknél 90% (gyakorlatilag gyógyultnak tekinthetők), míg közeli áttétet adó esetben 71%, távoli áttét esetében már csak 10-20%.

Kolonoszkópos szűrővizsgálattal lehetőségünk van arra, hogy a jövőben a vastagbél daganatos betegségei kevesebb szenvedést okozzanak, tegyük meg, ami rajtunk múlik!

Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyászForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyász

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg összeállítás - Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.