• Javítsuk a statisztikát! Tanuljunk meg életet menteni!

        Szerző: arterego.hu

        A hirtelen szívhalál nem küld táviratot. Nem üzen előre. Tényleg véletlenül érkezik. Sajnos sokkal több honfitársunkhoz, mint ahogyan az a világ statisztikái szerint megszokott. És még mindig nem tudunk elég sokan életet menteni. A nemrég indult TEVAgy a Hős! kampány célkitűzése, hogy Magyarországon is minél többen merjenek újraéleszteni, és ne veszítsünk el évente egy kisvárosnyi embert ebben a kórképben.

        A számok riasztóak

        Keszthely, Szentendre, Jászberény, Várpalota, Szarvas. Kisvárosok Magyarországon, 20-25 000 fő lakossággal. Képzeljük el, hogy egyik évről a másikra nincs egy ilyen város a térképen! Illetve a város megmarad, csak a lakosai tűnnek el. Egy esztendő alatt körülbelül ennyi embert veszítünk el hirtelen szívhalál következtében Magyarországon.

        Cselekednünk kell!

        Félóránként egy beteg hal meg ebben a kórképben. A szív- és érrendszeri megbetegedések ellen, amelyet a stressz, a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás, a cukorbetegség és a dohányzás külön-külön és együtt is erősíthet, mindenképpen harcolni kell, hiszen megelőzéssel is sokat tehetünk. De mi van akkor, ha már megtörtént a baj? Ha mellettünk esik össze egy családtag? Egy jóbarát? Közeli ismerős? Vagy éppen egy ismeretlent látunk jövet-menet hasonlóan kiszolgáltatott helyzetbe kerülni?

        Néhány hónappal ezelőtt indult el a TEVAgy a Hős! kampány, amely azt a mottót tűzte zászlójára, hogy merjünk életet menteni. Ne szegjük le a fejünket, ha baj történik, és ne is essünk pánikba. Mert mit csinál általában az ember? Vagy kétségbeesetten segítség után kutat, bekopogtat, becsönget a szomszédba, megkérdez valakit, hogy mi a teendő ilyenkor. Vagy a mobilját kezdi remegő kézzel keresgélni és bepötyögi a 104-et, amelyet azonnal kapcsolva és elérve is hosszú és értékes percek telnek el.

        Hirdetés

        A szívmegállás utáni, mintegy körülbelül 4 percen belül, gyorsan, határozottan és a laikustól is elvárható szakszerűséggel eljárva, még meg lehet menteni egy ember életét. Ha a szívleállás következtében leáll a vér keringése, akkor megszűnik a test oxigénellátottsága. Az oxigén hiánya agykárosodásokhoz vezethet, aminek jele az eszméletvesztés, mely aztán légzési elégtelenséget okoz. Ha ez az állapot 4-5 percnél tovább tart, az visszafordíthatatlan agy- és szívkárosodásokhoz vezet.

        Az újraélesztés ABC-je

        Az újraélesztés ABC-jét minden laikusnak ismernie kell, mert adott esetben alkalmazása életet menthet. A BLS (Basic Life Support) kifejezés az alapszintű, illetve eszköz nélküli újraélesztésre utal. Az újraélesztés ABC-je.>>

        Siralmas statisztika!

        Magyarországon 1000 ember közül egyelőre még csupán 17-en tudnak újraéleszteni, miközben például Németországban ez a szám 973. Egészen másképp hangzik, nem igaz? Tény egyébként, hogy nem csupán hazánkban számít vezető haláloknak a hirtelen szívhalál, hanem az iparilag fejlettebb országokban is.

        Csak amíg például az Egyesült Államok évi 350 000 esete 0,1 százalékot tesz ki, a mi 20-25 000 esetünk a felnőtt lakosság 0,3 százalékát érinti. Hogy ez kevesebb legyen, fontos, hogy minél többen megtanulják azt az újraélesztési technikát, amelyet a TEVAgy a Hős! kampány két nagykövete, Klupács Péter és Mészáros Zalán dolgoztak ki.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A székesfehérvári mentősök hosszú évtizedes tapasztalatuk alapján fejlesztették ki azt a játszi könnyedséggel elsajátítható technikát, amelyet 15 perc alatt el lehet sajátítani, s amelyhez egy labda szükséges csak, amelyet megfelelő ütemben, 100 BPM-es tempóban pumpálva fel lehet venni az újraélesztés ritmusát.

        Az ötletgazdák már számos helyszínen mutatták be ezt a technikát, legutóbb a debreceni Campus fesztiválon oktattak ezreket két koncert között: http://youtu.be/g4qoIHKka2c

        A tanultakat jól begyakorolva, elsajátítva vészhelyzetben kihasználhatjuk azt a fontos 4 percet, amíg még károsodás nélkül úszhatja meg a beteg, erősítve ezzel a felépülés esélyét. Miközben mi nyomjuk a mellkast, addig más tárcsázhatja a 104-es számot, hogy a mentők minél gyorsabban kiérhessenek. Nincs más dolgunk, mint merni pumpálni. Mert életet menteni merni kell!
        Bővebb információ: www.tevagyahos.hu

        (arterego.hu)

        Legutóbb frissült: 2014.08.07 13:21
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        A tenziós fejfájás

        A tenziós fejfájás

        Dr. Zsuga Judit

        Számos ok lehet felelős a kialakulásáért, azonban két formáját különíthetjük el.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Tartós fáradtság: ne halogassuk az orvosi kezelést!

        A krónikus fáradtságot gyakran mi okozzuk az életmódunkkal, de van, amikor ez az állapot betegséget jelez. Ha az alábbi tanácsokat megfogadva három hónap után sem érezzük magunkat frissebbnek, akkor érdemes utánajárni, mi okozza a tartós energiahiányt a szervezetben.

        Nem kívánom a szexet, mi okozhatja ezt? - A szexológus válaszol

        Napi 16 órát dolgozom, a szexuális életünk a párommal sajnos nagyon ritka. Ha mégis sort kerítünk rá, nagyon nehezen tudok elmenni, de általában hiába kívánom őt, nincs kedvem az együttléthez. Mi lehet a gond? Fáradtság? Stressz? - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.

        Vízi balesetek: mit tegyünk, és mit ne?

        Nyáron sajnos gyakran hallunk vízi balesetekről, melyek sokszor tragikus véget érnek. A vízbe fulladással kapcsolatos esetek ugyanakkor a strandok, télen is nyitva tartó fürdők számának megnövekedése miatt minden évszakban előfordulhatnak.

        Miért gyakori probléma a hátfájás?

        A legtöbb ember tudja, mit jelent a hátfájás, hiszen életünk valamely szakaszában szinte mindenki megtapasztalja ezt az érzést. A panaszokat számos tényező okozhatja, melyek lehetnek egészen ártalmatlanok, de akár súlyosak is.

        5 ok, amiért fájhat a háta

        Szinte nincs olyan felnőtt ember, aki ne érezte volna élete bizonyos szakaszaiban a hátfájdalmat. Az okok szerteágazóak lehetnek, a kóros testtartástól a feszültségig, számtalan eredete lehet a kínzó érzésnek.

        Hasfájás ellen hatásos fegyver a stresszkezelés

        Fiatal nőknél a leggyakoribb az irritábilis bél szindróma előfordulása. Az esetek 50 százalékában 35 éves kor alatt kezdődik és kétszer annyi nő szenved a hasfájásos betegségtől, mint férfi. Mit lehet tenni ellene?

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.