Életmentő változtatás

Szerző: Független Hírügynökség

Itthon még legalább egy évet kell várni arra, hogy elterjedjen a legújabb újraélesztő módszer. Amerikai szívgyógyászok szerint kétszer annyi beteget lehet megmenteni, ha újraélesztésnél elhagyják a lélegeztetést és csak a szívmasszázst alkalmazzák. Minden évben legalább 20 ezer magyar hal meg hirtelen szívhalálban.

Szívmasszázs és lélegeztetés - a magyar versenyeken még így kérik. A befújások számát csökkentették ugyan, de néhányat még mindig használnak a magyar orvosok az újraélesztésnél.

Jajgatás egy eljátszott újraélesztés után. A versenyen ez azt jelenti, a csapatnak sikerült visszahoznia a beteget. A befújásos technikával viszont csak kevesen ilyen szerencsések: tízből legfeljebb három beteg szíve indul újra.

A lélegeztetést hagyták el az amerikai szívgyógyászok, és ők már csak szívmasszázzsal élesztenek újra. Így tíz betegből legalább ötöt-hatot meg tudnak menteni.

Mianmarba készült a magyar magánmentőcsapat segíteni. Most Törökországban vannak, ahol egy nemzetközi mentőversenyen újraélesztésben a legjobbak lettek. Orvosuk azt mondta, lélegeztetni csak akkor kell, ha valaki vízbe fullad, a szívproblémánál a befújás csak időpocsékolás.

"Hogyha a mellkasi nyomások között nagy szünet van, akkor nagyon lecsökken a véráramlás, és ez okozza a rosszabb túlélést" - mondta dr. Kovács Eleonóra mentőorvos.

Magyarországon egy ideig még biztosan a befújásos technikát tanítják és alkalmazzák majd. A mentőorvos szerint legalább egy év, mire változtatnak a szabályokon, és a magyar orvosok is csak szívmasszázzsal élesztenek majd újra.

(FH)

Hozzászólások (1)

Cikkajánló

Anafilaxiás sokk Anafilaxiás sokk

Milyen tünetekről ismerhetjük fel? Mit tegyünk anafilaxiás sokk esetén?

Sürgős-e a sürgős? Miért olyan...

Gyakran hallott kérdés az egészségügyben: "Mennyit kell még várni?" Ez bizony sok mindentől függ, és a legtöbb esetben a betegellátási szisztéma...

Tévhitek és tények a házi...

Sokan sokféle házi gyógymódról hallottunk már, amelyek generációról generációra öröklődnek, ám ezek közt vannak olyanok is, amelyek nem csupán...

Elsősegélytippek háztartási...

Tudta, hogy a legtöbb baleset az otthonunkban ér minket? Számtalan veszély leselkedhet ránk a saját lakásunkban, amiket a legtöbbször egy kis...

Tudnunk kell! Gyermekek...

Bármikor találkozhatunk olyan esetekkel, amikor újraélesztés válhat szükségessé: lehet játszótéri vagy közúti baleset, vízbefúlás...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.