Zikaláz - A KKM a járvány veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába készülőket

Szerző: MTI

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a Zika-vírus veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába utazó magyar állampolgárokat.

A legfontosabb kérdések a Zika-vírusról

Egyre nagyobb aggodalom övezi már Európában is a Zika-vírus terjedését, amely leginkább terhes nőkre jelent veszélyt. Az Egészségügyi Világszervezet február 1-jén tartott tanácskozása után globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a Zika miatt. Mit kell tudni a vírusról? Magyarországon is tartanunk kell a fertőzéstől? A legfontosabb kérdések a Zika-vírusról>>

A konzuli szolgálat honlapján megjelent tájékoztatásban kifejtették: a brazil egészségügyi minisztérium január 27-i adatai szerint 2015. október 22. és 2016. január 23. között 270 igazoltan Zika-vírussal fertőzött, mikrokefália betegséggel született gyermeket regisztráltak, és 3448 esetet vizsgálnak, hogy megállapítsák, valóban ez a vírus okozta-e a "kisfejűséggel" történt születést.

A brazil médiában hetek óta rendszeresen foglalkoznak a vírus okozta megbetegedések járványszerű terjedésével. Hangsúlyosan említik az amerikai elnök felhívását a vírus elleni védőoltás gyors előállítására és az Európai Betegségmegelőző Központ (ECDC) figyelmeztetését, hogy a várandós anyák kerüljék el Brazíliát. Ugyanilyen utazási tájékoztatást adott ki Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Kanada és Ausztrália konzuli szolgálata.

A brazíliai egészségügyi hatóságok komoly erőfeszítéseket tesznek a betegséget terjesztő Aedes Aegypti szúnyog élőhelyeinek csökkentésére és a lakosság felkészítésére a védekezéshez. A hadsereg állományának 60 százalékát is igénybe veszik erre a feladatra.

A kampány politikai vetületet is kapott, mivel az egészségügyi miniszter kénytelen volt elismerni, hogy az eddig megtett intézkedések elégtelenek, és "vesztésre áll a kormány" a vírus elleni küzdelemben. Dilma Roussef köztársasági elnök január 27-én ugyanakkor visszautasította a miniszter állítását.

Néhány nemzetközi légitársaság már jelezte, hogy visszatéríti azoknak a jegyeknek az árát, amelyeket állapotos nőknek adtak ki a vírus által érintett országokba.

A Zika-vírus szervezetbe jutását jelző tünetek nagyrészt azonosak a Dengue-láz tüneteivel. A fertőzött fejfájást, izomfájdalmat érez. A láz a megfertőződés utáni 3-7 napon belül jelentkezik, ezzel egy időben szemvörösödés és a szem mögötti fájdalomérzés alakul ki, továbbá hányinger tapasztalható - közölte a konzuli szolgálat.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

COVID-térkép európai nyaralást...

A horvát tengerpart és egyes osztrák tartományok is a sárga zónába kerültek az Európai Betegségvédelmi és Járványvédelmi Központ (ECDC) friss...

Hogyan maradjon fitt repülőgépes...

Amennyiben betart néhány alapvető óvintézkedést repülés előtt, alatt és után, sokkal élvezetesebbé teheti az utazást, és elkerülhet számos, a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.