• Újra és újra benyújtja javaslatát a Fidesz

        Szerző: FH

        Harmadjára is benyújtja a Fidesz és a KDNP az Országgyűlésnek az egybiztosítós egészségbiztosítási rendszer visszaállítására vonatkozó törvényjavaslatot, és ezt teszi egészen addig, amíg nem tárgyalnak a képviselők a javaslatról - mondta Mikola István.

        A Fidesz egészségpolitikusa annak kapcsán mondta a fentieket, hogy az egészségügyi bizottság nem találta általános vitára alkalmasnak a tervezetet. Az ellenzéki politikus azt mondta, reménykedtek abban: a kormánypártok belátják, hogy zsákutcába jutottak és a Fidesz-KDNP a kifarolás lehetőségét adja.

        Hirdetés

        "Nem állítjuk, hogy a mi javaslatunk a végleges megoldás, de ez egy jó javaslat, érdemes róla tárgyalni" - mondta Mikola István. Az ellenzéki politikus életveszélyesnek nevezte azt a sajtóban megjelent hírt, amely szerint az újonnan létrejövő pénztárakban néhány esetben beengednék a magántőkét, de lennének olyanok, ahol megmaradna az állam 100 százalékos tulajdonosnak. Az egykori egészségügyi miniszter szerint ez a rendszer szegregációhoz vezetne, mert a szegény megyékben maradna meg a szegény állam tulajdonosnak, a magántőke pedig odamenne, ahol a fizetőképes kereslet van, például Budapestre.

        Elfogadhatónak tartana ugyanakkor a Fidesz egy az osztrák modellhez hasonló rendszert, amelyben regionális egészségpénztárak működnének, de 100 százalékos állami tulajdonban. Mikola István szerint ugyanakkor ehhez is törvényt kell módosítani, a jelenlegi szabályozás ugyanis pusztán arról szól, hogy utat nyisson a privatizációnak.

        (FH)

        Módosítva: 2008.03.27 09:04, Megjelenés: 2008.03.27 09:04
      • Cikkajánló

        Ha COVID-os a gyermek

        Ha COVID-os a gyermek

        Fazekas Erzsébet, újságíró

        Hogyan igazolja a szülő a hiányzást? A legfontosabb gyakorlati tudnivalók.

        Fontos tudni!

        Fontos tudni!

        koronavirus.gov.hu

        Péntektől kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken is.

        Jók a vérplazmakezelés tapasztalatai

        A súlyos betegeknél jók a vérplazmakezelés tapasztalatai - jelentette ki a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója.

        A világjárvány miatti korlátozások több tízezer idő előtti halált előzhettek meg

        A világjárvány megfékezésére hozott korlátozások miatt csökkent a légszennyezés, ez több tízezer idő előtti halálozást előzhetett meg Európában és Kínában - állapította meg egy új kutatás.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.