H1N1 nemzetközi körkép - Iskolabezárás és vakcinahelyzet

Független Hírügynökség
megjelent:

A China Daily című angol nyelvű kínai napilap és a népszerű sohu.com vizsgálata szerint a 2 ezer megkérdezett 54 százaléka nem kér oltást.

A kínaiak több mint fele nem akarja magát beoltatni az új influenza ellen, mert nem bízik a vakinában - derül ki egy állami napilap által végzett felmérésből. Ez nagy változás augusztushoz képest, mert akkor még 76 százalék tervezete, hogy beoltatja magát.

"Az oltóanyagot olyan gyorsan fejlesztették ki és olyan gyorsan kezdik alkalmazni, hogy kénytelen vagyok megkérdőjelezni a minőségét és a megbízhatóságát" - idézi a napilap a 36 éves Csang Lint, akit nem oltatja be nyolcéves fiát.

Kisbaba halálát okozta a vírusfertőzés

Egy párizsi gyermekkórházban vasárnap belehalt a világjárványos influenzába egy 11 hónapos kisbaba. A kórház közleményben erősítette meg, hogy a halál oka az influenza volt.

A China Daily által megkérdezetteknek csak 30 százaléka felelte azt, hogy határozottan kérni fogja a védőoltást, 15 százalék pedig attól teszi majd függővé a döntést, hogy mit tesznek mások.

A világon elsőként Kínában fejezték be az új influenza elleni oltóanyag kifejlesztését, és ott kezdték el elsőnek a lakosság oltását.

A pekingi kormány a lakosság 5 százalékát tervezi beoltani. Ez az 1,3 milliárdból 65 millió ember. Eddig 300 ezer kapta meg a védőoltást.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint péntekig 33 ezren betegedtek meg az új influenzában. A fertőzések száma az utóbbi hetekben gyorsuló ütemben emelkedik. A világjárványos influenza két emberéletet követelt Kínában.

A kínai járványügyi intézet főepidemiológusa, Ceng Kuang szerint több tízmillió ember kaphatja el az új influenzát.

Minden iskolát bezártak a török fővárosban

A török főváros főpolgármestere, Kemal Önal egy hétre bezáratta Ankara összes iskoláját a világjárványos influenza miatt. A kényszerű tanítási szünet hétfőn kezdődik.

A döntést oka, hogy a betegségbe belehat egy 28 éves páciens. Ő Törökországban az első áldozata az új influenzának.

A halálesetet szombaton jelentette be az egészségügyi minisztérium. Az áldozat egy ankarai kórházban volt takarító.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint szombatig 958 újinfluenzás megbetegedést regisztáltak Törökországban.

(FH)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.