Kórházétkeztetés makói módra

Szerző: FH

Névre szólóan egy zárt, hőtartó tálcán kapják a makói kórház betegei azt az ételt, amelyet előzőleg a kórházi étlapról választottak ki. Az intézmény vezetői szerint 20-30 százalékot spórolnak azzal, hogy saját konyhájukban főznek.

Az étkezési norma megemelésével a makói kórházban kétféle normál menüből és legalább tízféle diétás ételsorból válogathatnak kedvükre a betegek. Míg Makón egyelőre kigazdálkodják a napi normából a betegek étkeztetését, addig országszerte több kórház - pont az áremelkedések miatt - februártól már szűkítette a kínálatát.

Az intézmény élelmezési vezetői szerint az étkeztetésre egyelőre elég az 550 forint fejenként, ami itt a városban nagyjából egy éttermi menü ára. Az intézmény vezetői szerint az is sokat jelent, hogy saját konyhájukban főznek, így 20-30 százalékot spórolnak, amit visszaforgatnak az étkeztetésbe.

A Független Hírügynökség információi szerint sok hazai intézményben az áremelkedések miatt máris szűkítették a kínálatot. A friss gyümölcs és zöldség került le először az étlapokról, pedig december óta azt is kötelező adni a tízórai vagy uzsonna és az ebéd választható kínálata mellett a betegeknek.

A kibővített étrendre az intézmények márciusig már előre megkapták a külön pénzt, utána az egészségügyi minisztérium azt tervezi, hogy a pénzt beépíti a korházak teljesítmény szerinti finanszírozásába.

(FH)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Vashiányos vérszegénység Vashiányos vérszegénység

Mi okozhatja? Melyek a vashiány tünetei? Mennyi a vasszükségletünk?

Legyen a mozgás kortalan! Legyen a mozgás kortalan!

A Magyar Szabadidősport Szövetség ajánlása a szenior korosztálynak. (x)

Emberéleteket és ezermilliárdokat...

A COVID-19-világjárvány rádöbbentett bennünket, hogy mennyire fontos szerepet játszanak a naprakész egészségügyi adatok a népegészségügyi...

Viszlát járvány vagy nincs menekvés...

Nem tűnt el, de már látjuk a fényt a koronavírus alagútja végén. Mégsem tehetünk úgy, mintha nem forgatta volna fel az életünket, és állítólag...

Leginkább a vidéki kórházakban...

Új struktúra szerint működik júliustól a fekvőbeteg-szakellátás. Az egységes állami kórházhálózat kialakítása nyomán egységes...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.