• Várólisták: nyilvánosság elhalasztva

        Szerző: WEBBeteg

        Egy hónap haladékot kapnak azok a kórházak, amelyek a jogszabály ellenére február elsejéig nem tették közzé az interneten várólistáikat - jelentette be pénteken Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.

          Kórházi várólisták
        Melyik kórház várólistájára kíváncsi? Összegyűjtöttük Önnek a listák elérhetőségeit, amit ide kattintva tekinthet meg.

        Február elsejétől törvény kötelez valamennyi kórházat arra, hogy az interneten is közzétegye azt a várólistát, amely a műtétekre előjegyzett betegek sorrendjéről ad tájékoztatást, ennek azonban a megadott határidőig számos intézmény nem tudott eleget tenni.

        A jogszabály hat területen - szemészet, ortopédia, sebészet, kardiológia, urológia, nőgyógyászat - írta elő a kórházak számára, hogy várólistájukat az interneten is közzétegyék. Bár pénzbüntetéssel sújtható az az intézmény, amely nem tesz eleget az előírásoknak, a megadott határidőre számos intézmény - mint elmondták, anyagi lehetőségeik miatt - nem jelentette meg weblapján várólistáit. Több kisebb kórház internetes oldallal sem rendelkezik, máshol pedig a honlap frissítését, aktualizálását nem tudják megoldani. Az intézmények vezetői szerint túl sok adatot túl rövid idő alatt kellett volna felvinniük az internetre, és ezt a megadott határidőig nem tudták elvégezni.

        Az Országos Egészségbiztosítási Felügyelet (2010. szeptember 15-én a hatóság megszűnt. - a szerk.) elvileg összesíti az intézményi várólistákat, ám egyelőre sem az aktuális adatok nem érhetők el a hatóság internetes honlapján, és a fellelhető összesítés sem tartalmaz valamennyi kórházat.

        Az egészségügyi miniszter pénteki bejelentésének értelmében a késést egyelőre nem szankcionálják, de márciustól már számíthatnak a pénzbüntetésre azok az intézmények, amelyeknek továbbra sem nyilvánosan a várólistáik.

        Mi is az a várólista?

          Országos várólista
        Az országos várólista független az intézményi listáktól. Ezt a listát elsősorban a transzplantációk, továbbá néhány egyéb nagy költségű, humán és technikai oldalról is nagyobb kapacitási igénylő ellátás esetében alkalmazzák. Azt a beteget tehát, akinél szerv- vagy szövetátültetés indokolt, fel kell venni a szerv-, illetve szövettípusonként vezetett országos várólistára. A transzplantációs listára való felvételt az ellátást biztosító intézmény kezdeményezheti, és az Országos Vérellátó Szolgálat Központja kezeli.

        Az egészségügyi intézmények a várólistájukon szereplő sorrend alapján kötelesek végezni a nagyobb, ám sürgős vagy életmentő beavatkozást nem igénylő műtéteket. A kórházakban minden beavatkozás időpontját előre egyeztetik a beteggel, azaz felveszik az adott intézmény adott osztályára vonatkozó várólistára, annak legközelebbi szabad időpontjára.

        A betegnek - legalábbis elviekben jogában áll másik, rövidebb listával rendelkező kórházat választani, azaz át lehet kerülni más intézmény várólistájára is. A listák nyilvánosságának hiánya miatt ez a rendszer azonban nem volt átlátható, a gyakorlatban nem volt meg a lehetőség a várólisták közötti választásra és így a listák hosszának kiegyenlítődésére.

        A listák nyilvánosságra hozatala az elképzelések szerint lehetőséget ad arra, hogy a betegek az információk birtokában valóban választhassanak intézményt a kínált ellátás és a várakozási listák hossza alapján. Nem mellékes, lelki szempontból fontos körülmény a beavatkozásra váróknál az is, hogy a listák nyilvánosságával érezhetik: tudtuk nélkül más beteg nem kerülhet eléjük a műtétre várók sorában.

        Hirdetés

        A hatóság bünteti, ha valamely intézmény nem tesz eleget kötelezettségének, és nem hozza nyilvánosságra listáját. Nincs azonban szabály arra, hogy a lista milyen hosszú lehet, azaz mennyi időt kell várnia egy-egy beavatkozásra a betegnek.

        A várakozás hosszát a műtétre szorulók száma, valamint - egy 2007 júliusi miniszteri rendelet értelmében - az úgynevezett volumenkorlát határozza meg. Ez a rendelet szabályozza, hogy egy adott intézményben havonta legfeljebb mennyi beavatkozás végezhető el. Európai összehasonlításban jelenleg átlagosnak tekinthetőek a hazai várakozási idők, ám a tapasztalatok szerint egyes szakterületeken az elmúlt időszakban nagyon megnőtt a várólisták hossza: a csípőprotézis-beültetésre és a gerincgyógyászati beavatkozásokra előjegyzetteknek akár évekig is várniuk kell a műtét elvégzésére.

        Nyilvános és titkos

        A beteg előjegyzésekor egyedi kódszámot kap, amelyet csak ő ismer, és ezzel tudja nyomon tudja követni, hogy éppen hol áll a listán. A várólistán szereplő adatok közül egyedi azonosítón, valamint az ellátás igénybevételének várható időpontján és helyén túl a várólistán elfoglalt aktuális helyet, és a várólistára történő felkerülés időpontját kell közzétenni.

        A várólistán szereplő betegek egyéb személyazonosító adatai nem nyilvánosak, kizárólag személyazonosításra alkalmatlan módon, az egyedi kód feltüntetésével jelzik a beteg várólistán elfoglalt aktuális helyét.

        Megváltoztatható-e a sorrend?

        A várólistára való felkerülés időpontja szerinti sorrendtől csak szigorú szakmai indok alapján lehet eltérni. A lista csak abban az esetben módosítható, ha a várólistára felvett valamely beteg esetében az ellátás késedelme nagyobb kockázattal jár, mint a változtatás következtében hátrébb sorolandó betegeknél.

          A listán szereplők jogai
        A sorrendcsere nem járhat az érintett betegek számára a beavatkozástól várt eredmény számottevő csökkenésével, azaz csak olyan betegek elé lehet másokat sorolni, akik egészségi állapotát abban az esetben sem fenyegeti veszély, ha később végzik el rajtuk a szükséges beavatkozást.

        Előfordulhat tehát, hogy egy újonnan felvett, ám súlyosabb állapotban lévő beteg más várakozók elé ugrik, valamint az is, hogy egy listán már szereplő beteget állapotának romlása miatt sorolnak előrébb a várólistán.

        A várólista módosítása csak a megfelelő nyilvánosság mellett történhet meg, a szakmai indokból történő felkerülés tényét a várólistán jelezni kell a többi beteg számára is.

        Legutóbb frissült: 2008.02.01 21:52
        Címkék: Várólista,
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mellhártyagyulladás

        Mellhártyagyulladás

        Dr. Brugós László

        A betegség tünetei a fájdalmon és nehézlégzésen kívül lehet a láz.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Sürgősségi szakorvosi beutaló: mikor kérheti a háziorvos?

        Sürgős szakorvosi vizsgálatot akkor lehet kérni, ha valaki már kettő vagy ennél több hete táppénzen van, gyors kivizsgálást igényelnek a komoly panaszai. Hosszú a várakozás bizonyos szakrendelésekre, több hét, sőt, hónapok múlva kaphat csak időpontot a beteg.

        Szürkehályog-műtétre 12 ezren várnak

        Mintegy 30 ezer beteg van betervezve valamilyen műtétre az elkövetkező hónapokra. A NEAK adatai szerint országosan 339 nap az átlagos várakozási idő. Megnéztük, hogy hol és mennyit kell várakozniuk a betegeknek.

        Az Országos Gerincgyógyászati Központ tovább bővíti kapacitásait

        További beruházásokat, új kórházi tömb felépítését tervezi az Országos Gerincgyógyászati Központ (OGK) főigazgatója, aki a sportegészségügyi kapacitás fejlesztésében is komoly lehetőséget lát.

        Hatszáz milliárddal többet költenek az egészségügyre, mint 2010-ben

        A kormány 2010-hez képest 600 milliárd forinttal többet költ egészségügyre, és csökkent a várólisták hossza - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szerdai százhalombattai kerekasztal-beszélgetése előtti sajtótájékoztatón.

        A térdprotézis- és a csípőprotézis-műtétekre kell a legtöbbet várni

        A friss adatok alapján csípőprotézis-műtétre átlagosan 342 napot kell várni, a térdprotézis esetében 406 nap az átlag. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója hangsúlyozta: csökkent a várható és a tényleges várakozási idő is. Jelenleg közel 28 ezer beteg szerepel a listán, akik valamilyen beavatkozást szeretnének.

        Növekvő diagnosztikai igények, hiányos egészségügyi ismeretek

        A képalkotó technológiák robbanásszerű fejlődése fokozott elvárásokat támaszt a radiológiai ellátás iránt, mind a különböző orvos-szakmák, mind a betegek részéről. A hazai eszközpark közelmúltbeli jelentős megújítása ellenére a közfinanszírozott ellátásban még mindig többhónapos várólistákkal kénytelenek szembesülni a betegek. Az Affidea Diagnoscan felmérései szerint egyre nagyobb kereslet mutatkozik a magánegészségügyi szolgáltatások iránt.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.