A spanyolok többsége ellenzi az abortusz liberalizálását

Független Hírügynökség
megjelent:

Komoly nehézségek merültek fel a spanyol abortusztörvény liberalizálásának szándéka előtt azáltal, hogy három felmérés szerint a lakosság többsége ellenzi a kormány szándékát, még a kormányzó szocialisták támogatói között is.

A szocialista vezetésű spanyol kormány áprilisban szivárogtatta ki elképzeléseit az 1985-ben elfogadott abortusztörvény liberalizálásáról.

Eszerint már 16 éves kortól, szülői hozzájárulás nélkül is lehetne kérni a terhesség megszakítását, annak 12-dik hetéig (ezt jelenleg csak nemi erőszak esetén lehet, fiatalkorúak pedig ezt is csak szülői beleegyezéssel), valamint a 22-dik hétig, ha a terhesség súlyosan veszélyezteti az anya egészségét, illetve, ha megállapítható, hogy a magzat rendellenesen fejlődik.

Spanyolországban a 22-dik hét után is elvégezhető az abortusz, ha a terhesség az anya egészségét veszélyezteti. A terhességmegszakítások döntő többségét egyébként ilyen indok alapján végzik Ibériában.

A kormánypártiak többsége is elutasítja

A május 20-a utáni napokban készített mindhárom közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a spanyol lakosság többsége ellenzi a kormány tervét. A legnagyobb spanyol napilap, az El Pais megrendelésére készült felmérés szerint 64, a konzervatív ABC című lap felmérésében 57, a katalán La Vanguardia tesztelése szerint pedig 71 százalék utasítja el "teljes mértékben vagy meglehetősen" a liberalizálási elképzeléseket. Az El Pais kutatása szerint a szocialista támogatók között is 56 százalékos az ellenzők aránya.

Ráadásul a madridi parlamentben a szocialistáknak nincs többségük. Ezt elismerve máris több miniszter jelezte: komolyan figyelembe kell venni a felmérések eredményét.

A katolikus egyház és a konzervatív ellenzék egyaránt hevesen támadja a tervet. José Luis Zapatero kormányfő viszont azzal védekezett néhány héttel ezelőtt, hogy "meg kell adnunk lányainknak és asszonyainknak azt a jogot, hogy ők dönthessenek a terhességük megtartásáról, és meg kell bíznunk bennük, hogy elég érettek a megfontolt döntéshez".

(FH)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.