• Kisfokú túlsúly is megrövidítheti az élettartamot

        Szerző: MTI

        Nem csupán az elhízás, de a fiatalon felszedett kisebb túlsúly is megrövidíti a várható élettartamot, ám az alultápláltság is ugyanezt a kockázatot hordozza - jelentették be a stockholmi Karolinska Intézet kutatói a British Medical Journal című szaklap szerdán megjelent számában.

        Martin Neovius és munkatársai 45 ezer férfi adatait elemezték, akik Svédországban 1969-ben és 1970-ben kötelező katonai sorozáson vettek részt 18 évesen. Feljegyezték egyebek mellett az újoncok dohányzási szokásait és testtömegindexét (BMI) is.

        Hirdetés

        Utóbbit úgy számolják ki, hogy a kilogrammban mért testtömeget elosztják a méterben mért magasság négyzetével.

         

         Segítség az egészséges élethez


        A 25 és 30 közötti testtömegindexű emberek túlsúlyosnak számítanak, a 30 fölötti BMI értékkel rendelkezőket elhízottnak tekintik a szakemberek. A normál tartomány 18,5 és 24, 9 BMI között van, a 17 alatti érték súlyos alultápláltságnak tekintendő.

        A férfiak egészségi adatait 38 éven át követték nyomon, ez alatt 2897-en haltak meg. A legkisebb halálozási arányt, ahogy várható volt, a nemdohányzó normál súlyúak körében találták. A kutatókat azonban meglepte, hogy a kövérség kissé nagyobb halálozási kockázatot jelentett, mint az erős dohányzás.

        Mindkét csoportban nagyjából kétszeresére emelkedett a korai halál valószínűsége. Azoknál a férfiaknál pedig, akiknél mindkét kockázati tényező jelen volt, ötszörösére nőtt az elhalálozás esélye.

        A kissé túlsúlyosak is veszélyben

        A korai halál veszélye a normál súlyú, nemdohányzókhoz képest nagyobb arányban fenyegette a 18 évesen kissé túlsúlyos, az enyhe dohányos (legfeljebb napi 10 szál cigaretta) és a súlyosan alultáplált (17-nél kisebb BMI) férfiakat is.
        A svéd tanulmány szerzői emlékeztetnek arra, hogy a Harvard orvosai nőkre vonatkozóan nagyon hasonló összefüggéseket fedeztek fel az élettartam és a túlsúly között. Neovius úgy véli, a két tanulmány eredményei kiegészítik és megerősítik egymást.

        Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte legalább egymilliárd ember túlsúlyos, harmaduk elhízott. Az elhízás - különösen a gyerekek körében - egyre gyakoribb az elmúlt három évtizedben.

        (MTI)

        Módosítva: 2009.02.26 07:46, Megjelenés: 2009.02.26 07:46
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Sport

        Sport

        Sándor Judit, erőnléti edző

        Miért kell nyújtani? Miért sérülünk le, ha nem nyújtunk? Cikkünkből megtudhatja.

        Rett-szindróma

        Rett-szindróma

        Dr. Debreczeni Anikó

        Fejlődési rendellenesség, amely a központi idegrendszert érinti elsődlegesen.

        Dietetikus: célszerű a szülőknek csomagolniuk az iskolások tízóraiját, uzsonnáját

        Jellemző, hogy a szülők nem csomagolnak a gyermeknek uzsonnát, tízórait, hanem pénzt adnak, amelyből a gyermek a büfében vásárolja meg az ennivalót. Ez nem jó gyakorlat.

        Hat ritkán emlegetett ok az elhízás hátterében

        Az elhízás nem egyenlő azzal az egyszerű képlettel, hogy sok evés és kevés mozgás, bár a genetikai faktorok mellett ez a két fő rizikótényező a betegség kialakulásában, de maga az elhízáshoz vezető út ettől sokkal bonyolultabb tényezőkből áll össze.

        Egy hétig még kérhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás

        Jövő csütörtökig, szeptember 12-éig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás azoknak a lányoknak, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

        A falánkság mint betegség - Prader-Willi-szindróma

        A Prader-Willi-szindrómaként emlegetett betegség egy az egész szervezetet érintő öröklődő kórkép. A pontos kialakulása még nem ismert, de azt tudni lehet, hogy a problémát a 15. kromoszóma apától örökölt felének hibája okozza.

        Túlsúly: Vízzel megőrizhető a karcsúság

        Elegendő mennyiségű víz fogyasztása segít fitten tartani a szervezetet, és megelőzni a fölösleges kilók lerakódását, az elhízást.

        Ha már nassol, figyeljen oda arra, hogy mit!

        Sokan a napi három főétkezés között éhségüket nassolással, édességekkel csillapítják, ahelyett, hogy egészséges ételeket tartalmazó tízórait és uzsonnát fogyasztanának. Azonban egyre szélesebb körben válik ismertté, hogy az egészséges táplálkozás milyen fontos szerepet tölt be az egészség megőrzésében.

        Éhség ellen elég a sport?

        Aki sokat sportol, annál kevésbé jelentkezik éhségérzet. A vékonyabb nők esetében találóbb az előző kijelentés, a súlyfelesleggel küzdők viszont a sportolás ellenére is érzékelik az éhséget - állítják amerikai tudósok a fitforfun.de internetes portálon megjelent cikkben.

        A csípőtáji túlsúly összefügghet a memóriaproblémákkal

        Egy tanulmány szerint kapcsolat van az emlékezetkiesés, és a túlsúlyos nők zsírfeleslegének lerakódási helye között.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.