Mi várható 2021-ben? - Influenza kérdezz-felelek

Szerző: Dr. Ócsai Lajos

Az influenzavírus nem tűnt el, csak éppen az előző szezonban kevesebb megbetegedést okozott. A felvetést Dr. Ócsai Lajos járványügyi szakember fejti ki.

Dr. Ócsai Lajos

Van néhány dolog, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A 2020-2021-es szezonban nem volt influenza megbetegedés. A kihagyott egy év miatt nem történt meg a már meglévő immunitás természetes boosterolása, tehát többen lesznek fogékonyak, mint szokásos. A társadalom legaktívabb és az influenza szempontjából a legfogékonyabb rétege – a gyerekek – nem jártak iskolába, aminek következtében a fertőzést sem adták tovább olyan intenzitással, mint normál években.

Az egy év maszkviselés után, a lakossági fegyelem is kisebb lesz, hiszen a lakosság zöme a szokásos influenza szezon kezdetére megkapja már a COVID elleni oltását is. Az influenza vírus persze nem tűnt el, csak éppen az előző szezonban kevesebb megbetegedést okozott. A gyermekek, a populáció legaktívabb és legfogékonyabb rétege újra iskolába fog járni, ami a víruscirkulációt biztosítani fogja. Ezek alapján számítani kell az influenza visszatérésére.

Külön figyelmet érdemes fordítani arra a tényre, hogy a COVID-19 és az influenza bevezető tünetei hasonlóak. A betegség megjelenésekor az intézkedések is és a betegek gyógykezelése is eltérő. Amennyiben az influenzát meg tudjuk előzni egy problémával kevesebbel kell szembe néznünk és az influenza szövődményei sem fogják egészségünket veszélyeztetni.

Válaszoló szakértőnk: Dr. Ócsai Lajos - Járványügyi szakember, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának nyugalmazott vezetője.

Influenza kérdezz-felelek
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Kihalhatott az egyik influenza...

A koronavírus világjárvány feltartóztatására bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont, olyan kevés eset volt, hogy tudósok...

Ezek a leggyakoribb tévhitek az...

Szakértők szerint az influenzával kapcsolatos tévhitek elleni harc legalább olyan nehéz, mint a vírus legyőzése. Mivel az influenza veszélyes, akár...

Fontos tudnivalók az influenzáról

Az influenzavírusok a légutakat betegítik meg, de az egész szervezet reagál a fertőzésre, ami különböző kísérő tünetekben nyilvánul meg.

Influenza a rendelőben és az...

Már két hete tart az influenzajárvány, és áprilisig várhatóan véget sem ér. De még nem késő beoltatni magunkat, s ha elkaptuk a vírust, akkor sem...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.