Szlávik: mindenki, aki teheti, kérje a védőoltást

Szerző: MTI

Azt javasolja a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa, hogy mindenki, aki teheti, kérje a koronavírus elleni védőoltást.

Szlávik János szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, minden oltást pártol, s ha egy betegség ellen kifejlesztenek egy vakcinát, azt mindenkinek érdemes beadatnia. Emlékeztetett, a feketehimlő éppen az oltás segítségével tűnt el, s hamarosan megszűnhet a gyermekbénulás is.

"Úgyhogy infektológusként csak azt mondhatom, hogy mindenki, aki teheti, vegye fel a védőoltást, még akkor is, ha tudom, hogy ez a betegség igazából az idős, beteg emberekre veszélyes" - hangsúlyozta a koronavírus-vakcina kapcsán.

Ha lehet, több család ne ünnepeljen együtt

Hozzátette, az ország sok millió vakcinát kötött le azért, hogy ezek mihamarabb eljussanak az emberekhez. Ehhez azonban az kell, hogy a polgárok megértsék, az oltások hasznosak, jók, és nem rendelkeznek azokkal a súlyos mellékhatásokkal, amelyeket az oltástagadók hangoztatnak.

Szlávik János nagyon valószínűnek tartja, hogy a korábban meghozott kormányzati intézkedések hatására javulni fog a járványhelyzet Magyarországon. Azt mondta, az utóbbi időszakban egy kicsit csökkent az azonosított esetek száma és kevesebb halálesetet regisztráltak, bár - úgy tűnik - a kórházakban többen fekszenek.

Hozzátette, a járvány alakulását érdemes a heti adatok alapján követni, hiszen ebből jobban kirajzolódnak a tendenciák, így majd egy hét múlva látszik, hogy valóban javult-e a helyzet.

A főorvos a közelgő ünnepekről azt mondta, ha lehet, több család ne ünnepeljen együtt, mert nem lehet tudni, ki az, aki tünetmentesen, de hordozza a vírust.

"Látni a járvány végét! Az emberekben tudatosítani kell, hogy ez egy átmeneti időszak, meg kell tudni állnunk bizonyos dolgokat azért, hogy aztán jövő nyárra újra visszatérhessen a normális életünk" - emelte ki az infektológus.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Időskor Időskor

Az elesés vagy egyensúlyi problémák az Alzheimer-kór korai jelei lehetnek.

COVID-19 COVID-19

Mi történik, ha az oltás két dózisa között alakul ki?

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

A COVID-19 elleni vakcinák...

A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően...

Már a teljes társadalom előtt...

A magyar oltási program továbbra is nagyon dinamikusan halad és húsvétkor sem áll le, hiszen a vakcinák életeket menthetnek - mondta a...

Gyakori kérdések-válaszok a...

2020. december 26-án megérkezett Magyarországra az első vakcinaszállítmány, az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-vakcina. Ezzel a...

Meddig tart a COVID-19 elleni...

Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem...

Miért nem járható út a...

Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg"...

Védőoltás, antitest kezelés...

Érdemes pár fogalmat tisztázni, hogy az információáradatban ne vesszünk el, a koronavírussal kapcsolatban sem. A koronavírus kapcsán is többféle...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.