Felelős magatartásra figyelmeztet az Emmi a betegbiztonság világnapja alkalmából

Szerző: Emberi Erőforrások Minisztériuma

A felelős magatartásra hívja fel a figyelmet a koronavírus terjedésének megakadályozásáért az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a betegbiztonság világnapja alkalmából.

A közlemény szerint a kormány a járvány kezdete óta biztosítja a védekezéshez szükséges forrásokat, és irányítja az ahhoz szükséges intézkedéseket. Az Emmi is kezdetektől arra törekedett, hogy a magyar lakosságot minél nagyobb biztonságban és jobb egészségi állapotban tudja, így lett a járvány első hullámában Magyarország egész Európában az egyik legbiztonságosabb ország - írták.

Hozzátették: az európai országok több mint felében nem működik Magyarországhoz hasonló járványügyi megfigyelő rendszer, és csak néhány országban kell kötelezően jelenteni az ilyen jellegű fertőzéseket.

A járvány miatt az egészségügyi ellátás a legnagyobb betegbiztonsági válságát éli világszerte

A betegbiztonság növelésének fontos része az egészségügy felkészítése, valamint az állampolgárok tudatos, felelős magatartása, az óvintézkedések betartása - emelték ki.

Az Emmi továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy szigorúan tartsa be az óvintézkedéseket, az emberek használjanak maszkot az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban.

A közösségi terjedés megfékezéséért továbbra is kerülni kell azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartani kell a szociális távolságot, gyakran és alaposan kell kezet mosni. A külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt elrendelt hatósági házi karantént szigorúan be kell tartani. Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, maradjon otthon, és telefonon értesítse háziorvosát!

Vigyázzunk közösen az idősekre és a krónikus betegekre. Az egészségügyben pedig kiemelten fontos az egyéni védőfelszerelések megfelelő használata, és az infekciókontroll szabályainak szigorú betartása - olvasható a közleményben.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)

Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Myeloma multiplex Myeloma multiplex

Az új gyógyszerekkel sokat javult a túlélés és az életminőség.

Modern menopauza Modern menopauza

Segít az életmód-változtatás és a modern orvostudomány.

Hol tartunk az oltásban?

A koronavírus-járványból egyedül az oltás jelenti a kivezető utat. Magyarországon az oltás önkéntes és ingyenes. A beoltottak száma mára...

Országos tisztifőorvos: egy alá...

Az elmúlt napokban egy alá csökkent a vírus reprodukciós rátája, ami azt jelenti, hogy átlagosan egy fertőzött legfeljebb egy embernek tudja átadni...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

A COVID-19 elleni vakcinák...

A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően...

Koronavírus után - ezek a...

Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

Miért nem járható út a...

Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg"...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.