Koronavírus - a héten megkezdődik az orosz vakcinatesztelés harmadik szakasza

Szerző: MTI

Oroszország a héten megkezdi a COVID-19 elleni első vakcinája klinikai tesztelésének harmadik szakaszát - közölte Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.

Korábbi közlések szerint a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet kifejlesztett és augusztus 11-én feltételesen bejegyzett Szputnyik V vakcinát a harmadik fázisban 40 ezer önkéntesen fogják kipróbálni. Az első és a második szakasz eredményeiről a The Lancet orvosi folyóiratban a múlt héten megjelent publikáció szerint a beoltott személyekben mintegy másfészer több antitest alakul ki, mint azokban, akik átestek a fertőzésen.

Az egészségügyi tárcavezető arról is tájékoztatott, hogy jövő héten megkezdődik az oltóanyagnak a klinikákra való kiszállítása, egyelőre kis adagokban, mert "minden érdeket figyelembe kell venni".

A lakossági immunitás eltérő

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője egy fertőző betegségekről tartott online tanácskozáson bejelentette, hogy a novoszibirszki Vektor kutatóközpont szeptember 30-ra végez peptid antigén alapú vakcinájának klinikai tesztelésével. (Ez a hivatalos orosz szóhasználatban a tesztelés első és második szakaszának lezárását jelenti.)

Beszámolója szerint az év eleje óta az oroszok 0,6 százalékát fertőzte meg bizonyítottan az új koronavírus. Oroszországban, amely Popova szerint világelső a 100 ezer főre eső szűrésben, 172-féle hazai és külföldi tesztrendszert alkalmaznak.

Mint mondta, az orosz régiókban a lakossági immunitás eltérő, a 4 és 50 százalék közötti skálán mozog. Popova reményét fejezte ki, hogy jelentősen javul majd az orosz járványügyi védekezés hatékonysága, mert gócpont 985 egészségügy és 250 egészségügyi intézményben alakult ki.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok, India és Brazília után.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 38,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 270 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 210 523 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

Gyakori kérdések-válaszok a...

2020. december 26-án megérkezett Magyarországra az első vakcinaszállítmány, az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-vakcina. Ezzel a...

Miért veszélyes ennyire a COVID-19?

Az emberiségnek már sokszor kellett különféle vírusok fenyegetésével szembenéznie. Átélt már nem is egy pandémiát - mégse vonul(t) karanténba a...

Miért nem járható út a...

Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg"...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.