Merkely Béla: zárt térben újra maszkot kellene hordani

Szerző: MTI

Vissza kellene térni a zárt térben való maszkhasználatra - mondta a Semmelweis Egyetem rektora.

Merkely Béla felhívta a figyelmet, hogy a légúti fertőzésekre - mint amilyet a koronavírus is okoz - jellemző a szezonalitás, így sok előny származhat abból, ha a nyarat a szabadban töltik az emberek. Ugyanakkor a zárt, légkondicionált helyiségekben, ahol sok ember tartózkodik együtt, a vírus fertőzőképes marad. Ezért kellene visszatérni a maszk használatára például az irodákban - fűzte hozzá.

Ősszel ez a helyzet megváltozik

Arra számít, hogy november környékén ismét megemelkednek az esetszámok. Nem véletlen, hogy mindenhol a világon arra törekednek, hogy a vakcina ekkorra elkészüljön - mondta.

Egy éven belül egy országot kétszer bezárni nem lehetséges, ezért másfajta stratégiára lesz szükség. Ennek része lehet a szigorú maszkhasználat és a zárt térben egyszerre tartózkodók számának korlátozása - jelezte.

Azt tervezik, hogy október környékén, amikor az esetszámok megint emelkedni kezdenek, újra elvégzik az országosan reprezentatív koronavírusteszt-sorozatot - mondta Merkely Béla.

Kitért arra is, mind Magyarországon, mind pedig külföldön folyamatosan csökken a koronavírushoz köthető halálozás, ebből arra lehet következtetni, hogy a vírus veszített agresszivitásából.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-járványról

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Fogamzásgátlás Fogamzásgátlás

Milyen típusú fogamzásgátló tabletta való nekem? - Töltse ki tesztünket! (x)

A felfekvés fokozatai A felfekvés fokozatai

A kialakult felfekvést a stádiumának megfelelően kezelni kell.

Koronavírus - 1961 új fertőzött és...

Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 411 384 fő, közülük 6 198 318 fő a második, 3 882 792 fő a harmadik, 303 801...

Koronavírus - Izraelben meredeken...

Izraelben meredeken emelkedik a súlyos koronavírusos betegek száma, vasárnap több mint tízezer új fertőzöttet is találtak - jelentette a helyi média...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Meddig maradhatnak fertőzőképesek a...

Vajon mennyi ideig marad(hat)nak fertőzőképesek a koronavírusos emberek? A tudományos módszerekkel erre vonatkozóan összegyűjtött adatokat vesszük...

Amit a koronavírus...

A legtöbb COVID-19-ből felépülő ember rendelkezik valamilyen védelemmel a COVID-19 ellen az antitesteknek és egyéb immunválaszoknak köszönhetően....

Meddig tart a COVID-19 elleni...

Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem...

Koronavírus és a tüdőbetegségek

Az utóbbi időben szinte naponta új információ lát napvilágot az új típusú koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban. Rémisztő és biztató adatokat...

Miért nem járható út a...

Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg"...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.