• Tényleg március elején érkezhetett meg a koronavírus Magyarországra

        Szerző: portfolio.hu

        Az operatív törzs keddi tájékoztatóján kiderült: a január-februárban influenzára tesztelt betegek mintáiból több mint ezer mintán a koronavírustesztet is el tudták végezni, ezek nem mutatták a koronavírus nyomait, az első ilyen pozitív teszt csak március 12-éről származik. Elhangzott: a budapesti szennyvízből már kimutatták a koronavírust.

        Nincs semmi gond a strandokkal

        A fürdőhelyek újranyitásáról egyelőre nem kapott negatív jelzést az operatív törzs, úgy tűnik tehát, hogy a magyar állampolgárok jogkövetők - mondta Müller Cecília.

        Budapesten a szennyvízből is kimutatták a vírust

        Az ivóvízben nem terjed a vírus, hiszen ez egy burkos, sérülékeny vírus, amit ha klór ér, pillanatok alatt elpusztul. A szennyvízből történő kimutatásnak azonban van jelentősége: ha a szennyvízből kimutatják, akkor abból lehet arra következtetni, hogy ott emberek ürítik a vírust. Megkezdődött Budapesten ennek vizsgálata, a fővárosban már a szennyvízből is sikerült kimutatni a kórokozót. A vidéki városokban most fogják megvizsgálni ezt.

        Hirdetés

        Tényleg március elején érkezhetett meg a koronavírus Magyarországra

        A Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában több mint ezer influenzaminta maradt januártól kezdve, utólag ezeket új koronavírusra is tesztelték. Ezek között mindösszesen egyetlenegy, március 12-én beérkezett minta volt az új koronavírusra pozitív. A vizsgálat alapján valóban március elején érkezett a koronavírus Magyarországra, hiszen a január-februári minták nem tartalmaztak ilyet. Valóban március 4-e körül lehetett az az időpont, amikor a koronavírus Magyarországra érkezett - mondta Müller Cecília.

        Müller Cecília ismertette, a 15-16. heti tetőzés óta a járvány lecsengéséről beszélhetünk.

        A fertőzöttek megoszlása

        Folyamatosan elemzik a külföldi és belföldi tapasztalatokat, hogy akár egy következő hullámra, akár ha velünk marad a vírus, akkor erre felkészüljünk. Magyaroszágon az összes fertőzödött 58%-a nő, 42%-a férfi. Ez az arány a magyarországi korfát követi: az idős emberek között hasonló a nemek közötti arány. A korok szerinti megoszlást az alábbi kivetített ábra mutatja: 65 és 79 év közötti a fertőzöttek negyede, miközben a gyermekek között alig fordul elő a fertőzés. Budapesten a legmagasabb, Békés megyében a legalacsonyabb a 100 ezer főre jutó fertőzöttek száma.

        4%-nak nem volt ismert alapbetegsége

        3921 fő fertőzödött meg Magyarországon a járvány kezdete óta, az elmúlt 24 órában 29 főt detektáltunk - mondta Müller Cecília. 5 fővel 532-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzött megholtak száma. 4% körül mozog azon elhunytak aránya, akik nem szenvedtek semmilyen ismert alapbetegségben. 2160 fő gyógyult meg mára, így az aktív fertőzöttek száma 1229 fő. 41%-uk budapesti, 59%-uk vidéki, Pest megyét is beleértve. Kórházban 427 fő van, 24-en lélegeztetőgépen.

        Tartsuk be a még fel nem oldott szabályokat!

        Nagyon fontos az önkéntes jogkövetés, a rendőrség tapasztalatai egyébként pozitívak. Kérik, hogy továbbra is tartsuk be a még fel nem oldott szabályokat.

        (portfolio.hu)

        Ajánlott cikkek a COVID-járványról

        Módosítva: 2020.06.02 15:03, Megjelenés: 2020.06.02 15:03
      • Cikkajánló

        Online konzultáció

        Online konzultáció

        Támogatott tartalom

        Bíznak-e az emberek a telefonos vagy Skype-on keresztüli konzultációban? (x)

        Allergiás?

        Allergiás?

        Szponzorált tartalom

        Néhány egyszerű szabályt betartva csökkenthetjük a kellemetlen tüneteket. (x)

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, maradjon otthon!

        10 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

        Mindössze 10 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4155 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

        Koronavírus - előre megjósolható a járvány esetleges második hulláma a szennyvízből

        Egy-két héttel előre meg lehet jósolni a koronavírus-járvány esetleges második hullámát a szennyvíztisztítókból vett minták alapján - mondta Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vízhigiénés vezető szakértője.

        A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége koronavírus-fertőzés okozta megbetegedésben

        A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés eszközeit (védőoltások) és a sikeres kezelés terápiáit (pl. antivirális gyógyszerek). Ezek közül az egyik kiemelkedő, a gyógyult betegek vérplazmájának felhasználása (rekonvaleszcensplazma-terápia).

        Védőoltás az új koronavírus ellen - Mit tudunk most?

        Ez év elején alakult ki nagyon rövid idő alatt a mai napig több mint 3 millió embert igazoltan megfertőző és több mint 220 ezer ember halálát okozó SARS-CoV-2 vírus okozta pandémia. Gőzerővel zajlanak a kutatások a lehetséges gyógymódok és a fertőzés megelőzését célzó védőoltások fejlesztésére.

        Miért nem járható út a nyájimmunitás kialakítása Magyarország számára?

        Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg" nélkül elhal, ezáltal a nem megfertőződött kisebbségnél sem alakul ki a megbetegedés. Mindez logikusan hangzik, de gondoljuk végig, mivel járna a nyájimmunitás természetes úton történő kialakulása!

        Koronavírus: a leggyakoribb veszélyes alapbetegségek

        Az elhunyt koronavírus-fertőzöttek körülbelül fele-fele arányban nők, illetve férfiak. Jóval több volt a férfi áldozat a járvány kezdeti szakaszában, azonban a járvány előrehaladásával ez kiegyenlítődött. Az elhunytak átlagéletkora az eddigi adatok alapján 78 év körül alakul. Összegyűjtöttük, mely betegségek fennállása esetén súlyos a leggyakrabban a koronavírus-fertőzés.

        Mit tegyünk, ha a COVID-19 megbetegedés enyhe lefolyású nálunk?

        Szakértők szerint az enyhe lefolyású COVID-19 megbetegedés otthoni kezelése hasonló ahhoz, ahogy influenza esetén kezelnénk magunkat.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.