• Infektológus főorvos: stabil a járványgörbe

        Szerző: koronavirus.gov.hu

        A magyarországi járványgörbe stabil, és reménykeltő gyógyszer-, illetve vakcinakísérletek folynak világszerte a vírus ellen - jelentette ki a Szent László Kórház infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

        Szlávik János kifejezte reményét, hogy a járvány hamarosan véget ér. Nem tudjuk, mikor és hogyan, és az is lehet, hogy a vírus velünk marad egész évben kisebb gócokban - jegyezte meg.

        Hozzátette: ebben a helyzetben fenn kell tartani bizonyos járványügyi intézkedéseket és szükség van arra is, hogy az izolált eseteket a többiektől azonnal elkülönítsék, kezeljék, mert csak így tudják megakadályozni a járvány tovaterjedését.
        "Reménykedjünk, hogy igazoltan hatékony vírusellenes gyógyszerünk lesz" - mondta. Kiemelte: már alkalmaznak maláriaellenes, C típusú májgyulladás, valamint HIV elleni szereket, emellett a legkülönbözőbb gyógyszer-kombinációkkal, antibiotikumokkal is próbálkoznak a betegek gyógyítása érdekében. Szólt arról, hogy Magyarországon is elérhető az a Japánban kifejlesztett vírusellenes gyógyszer, amely a betegség korai szakában valóban hatékonyan alkalmazható az enyhe és közepesen súlyos betegeknél, s rendelkezésre áll egy Amerikában kifejlesztett, intravénás módon alkalmazható gyógyszer a vírus miatt súlyos és életveszélyes állapotba kerülők gyógyítására.

        Hirdetés

        Jól haladunk az immunterápiával és a vérplazma terápiával is, mindkettővel több ember életét sikerült megmenteni - közölte.

        Szlávik János kitért rá, reménykedhetünk, hogy lesz hatékony védőoltás is, amely egyesek szerint ősszél, mások szerint télen, de legkésőbb jövő tavasszal az emberiség rendelkezésére áll nagy mennyiségben. A vakcinával eleinte a veszélyeztetett csoportokat és az egészségügyi dolgozókat oltják be. A kísérletek már a második fázisban vannak, azaz egészséges önkénteseken próbálják ki, vizsgálva a hatékonyságot, a rövid és hosszú távú mellékhatásokat - mondta el. Rámutatott, hogy a baj az, hogy a későbbi kísérleteket csak járvány idején lehet lefolytatni.

        A főorvos beszámolt arról, hogy az Egyesült Államokban több ezren ajánlották fel, hogy beadatják maguknak a kísérleti oltóanyagot, majd kiteszik magukat a koronavírus-fertőzés veszélyének. "Ez etikailag kissé vitatható módszer, de elképzelhető, hogy nem lesz más lehetőségünk, mint az, hogy emberek veszélyeztessék életüket az emberiség megmentéséért" - fogalmazott.

        Szlávik János a humán immundeficiencia vírussal fertőzött emberekről szólva elmondta: korábban úgy gondolták, ez a betegcsoport az immunhiány miatt ki van téve a fertőzésnek, de úgy tűnik, hogy közülük azok, akik rendszeresen szedik a gyógyszereket és jó az immunrendszerük, nemhogy nincsenek kitéve a fertőzés súlyos veszélyének, sőt, mintha védettek lennének ellene. Hozzáfűzte, hogy Magyarországon eddig egy koronavírus-fertőzést észleltek HIV-fertőzött embernél, ő idős volt és sokféle krónikus betegségben szenvedett.

        A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az aktív fertőzöttek száma 1654, 1371-en már meggyógyultak. A vírus áldozatainak száma 6-tal nőtt, így összesen 448-an haltak meg a fertőzés nyomán. Kórházban 570 embert ápolnak, akik közül 45-en szorulnak gépi lélegeztetésre.

        (koronavirus.gov.hu)

        Ajánlott cikkek a COVID-járványról

        Módosítva: 2020.05.16 16:35, Megjelenés: 2020.05.16 16:35
      • Cikkajánló

        Koronavírus-járvány

        Koronavírus-járvány

        koronavirus.gov.hu

        Aki légúti tüneteket tapasztal, az ne menjen közösségbe!

        Hemokromatózis

        Hemokromatózis

        Dr. Tomonkó Magdolna

        Milyen típusai vannak ennek a betegségnek, és mik lehetnek ezek tünetei?

        Koronavírus - Szlávik: a védekezés alapvető eleme a maszk használata

        A koronavírus-járvány második hullámában folyamatosan emelkedik a fertőzöttek életkora, így várhatóan sajnos még több ember fog kórházba és intenzív osztályra kerülni - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton a közmédiának.

        Az előzetes eredmények biztonságosnak mutatják a COVID-19 elleni kínai védőoltást

        A teljes inaktivált SARS-CoV-2 vírust tartalmazó kínai vakcinajelölt biztonságos, és képes ellenanyagválaszt kiváltani - derül ki egy kis csoporton végzett, korai fázisú, randomizált klinikai vizsgálatból. Az eredményről október 15-én számolt be a fertőző betegségekkel foglalkozó Lancet kiadvány (The Lancet Infectious Diseases).

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, maradjon otthon!

        Magas rizikóval járó alapbetegségek COVID-19 esetén

        Az alapbetegségek kutatásával foglalkozó metaanalízis (Penn State University, PLOS One) ismertette, hogy melyek fennállása mellett kell COVID-19 fertőzés esetén a halálozás előfordulásának nagyobb esélyével számolni.

        Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás? Ne aggódjon!

        Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet hatékony vakcinát kifejleszteni - üzenik szakértők az elbizonytalanodó lakosságnak.

        Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet kigyógyulni a COVID-19-ből

        A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában érezte magát, olvasható az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adatai között.

        A COVID-19 esetében az enyhe csak ritkán jelent könnyedén elmúlót

        A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80 százaléka tünetmentes vagy enyhe lefolyású, szintén nyugtatóként hatnak. Mégis, jobb, ha ilyenkor se legyintünk. Mégiscsak a COVID-19-ről van szó...

        A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége koronavírus-fertőzés okozta megbetegedésben

        A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés eszközeit (védőoltások) és a sikeres kezelés terápiáit (pl. antivirális gyógyszerek). Ezek közül az egyik kiemelkedő, a gyógyult betegek vérplazmájának felhasználása (rekonvaleszcensplazma-terápia).

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.